Az aranyról is dönthet a rangadó

2003. 05. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A labdarúgó NB I 28. fordulójában ismét – ebben a bajnokságban immáron negyedszer – megmérkőzik egymással az MTK és a Ferencváros. A mai házigazda a kék-fehér klub lesz, a mérkőzésre a Hungária körúton kerül sor 18 órától. A 90 perc akár a bajnoki cím sorsáról is dönthet. Vendéggyőzelem esetén a Fradi nyolc ponttal húz el az őt üldöző MTK-tól. „Ilyen tetemes előny talán már elég lenne az elsőséghez, s természetesen szeretnénk már most újabb nagy lépést tenni az arany felé” – vélekedett Garami József szakmai igazgató a péntek délelőtti edzés után. Elmondta azt is, hogy a keddi MK-siker jó hangulatot teremtett a csapat háza táján, s a futballisták bíznak abban, hogy legalább egy pontot elhoznak, de titkon mindenki a győzelemben bízik. A Hungária körúton tisztában vannak azzal, hogy csak a három pont tarthatja életben a bajnoki reményeket. Egervári Sándor szerint: „A négy-négy sérült és operált játékosomtól függetlenül szeretnénk megverni a legjobb magyar csapatot.”
A 28. forduló nyitómérkőzésén a 7–12. helyért: Kispest–Békéscsaba 1-1 (1-0), Bozsik-stadion, 2000 néző, gólszerzők: Kovács (11. – öngól), illetve Fehér (64.).

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.