A háromfelvonásos Ferencváros–Debrecen párharc a második részéhez érkezett. A múlt szombaton bajnokin csaptak öszsze a felek, s adták 1-1-es döntetlenre a meccset. A keddi MK-döntővel sem ért véget a futballrandevúik sorozata, hiszen a rájátszás utolsó körében, május 31-én is lesz egy Fradi–Loki az Üllői úton. Kedden azonban még a kupadöntő várt a csapatokra a júliusi kánikulát idéző délutánon, amely előtt azt hihette az ember, hogy a debreceni stadionban van, ugyanis jószerivel csak a vendégszurkolók piros-fehér zászlói lobogtak. Persze ennek is megvan a magyarázata: a meccsre igyekvő – és randalírozó, üvegeket törő – fradisták összetalálkoztak a rend őreivel. Randevújuk nem kevés időt vett igénybe, ezért késtek a pesti szurkolók. Ezzel együtt is „lekiabálták” a debreceniek a fővárosiakat.
A mérkőzés első húsz percének eseményei Megyebíró játékvezető főszereplésének a jegyében teltek. Három sárgát osztott ki – Dragónernek, az exfradista Vincze Gábornak és Kristonnak –, valamennyit teljes joggal. Közben azért volt némi foci is – több ferencvárosi helyzettel. A 14. percben Tököli ballal középre kanyarított labdáját centikkel fejelte fölé Gera, majd Tököli ejtését kellett kitolnia a keresztléc alól Tomicsnak. A játékot irányító és uraló Ferencváros legnagyobb helyzetét Gera hagyta ki, aki a 23. percben Lipcsei szögletét követően fejelt két méterről. Tomics kapus ezúttal is védett.
Aztán a 44. percben – amikor már mindenki a félidőt jelző bírói sípszót várta – olyan góllal jutott vezetéshez a Debrecen, amely sokáig emlékezetes marad. Egy előrevágott labdát Vukmir mintegy húsz méterről hazaadott Szűcs kapusnak, aki, mivel nem foghatta meg kézzel, lábbal akarta lekezelni. A mozdulat sutára sikeredett, s a kapus bal lábáról a Ferencváros kapujának a jobb alsó sarkába vánszorgott a labda. (1-0). Nevezhetjük ezt akár az év potyagóljának, de valószínűbb, hogy közelebb járunk az igazsághoz, ha azt írjuk, Szűcs szerencsétlen mozdulata vezetéshez juttatta a vidéki csapatot.
Azt nem tudni, mi játszódhatott le Szűcsben az öngólja után, az azonban bizonyos, hogy a második félidő 35. percéig rettenetes feszültségben várhatott a kapuban. A Fradi el is veszíthette volna miatta a kupadöntőt. Hogy erre nem került sor, azt Tököli két hasonló góljának köszönheti. A támadó előbb a 68. percben a Kellertől kapott labdával csinált meg egy ritka szép cselt, majd jobbal kilőtte a bal alsó sarkot (1-1). Tíz perccel később a csereként beállt Zováthtól kapott labdát, amit ugyanoda, a bal alsó sarokba lőtt (1-2).
Szűcs kapusról akkor zuhanhatott le a lelki teher, amitől aztán úgy megkönnyebbült, hogy hihetetlen bravúrt mutatott be. Illie lövésére a Stefánia útról ért oda, s fogta meg a labdát a gólvonal előtt. A győzelmével a Ferencváros nyerte meg a 63. kupadöntőt, s 19. alkalommal őrizheti egy éven át a győztesnek járó serleget.
Magyar Kupa-döntő: FTC–Debrecen 2-1 (0-1). Puskás Ferenc-stadion, 8000 néző, vezette: Megyebíró. FTC: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Balog Z., Keller – Kriston, Kapics (Zováth, 49.), Lipcsei, Leandro – Gera (Penksa, 91.), Tököli (Jovics, 93.). Szakmai igazgató: Garami József. Debrecen: Tomics – Bernáth (Bajzát, 82.), Éger, Flávio Pim, Szekeres – Dombi (Belényesi, 65.), Kiss Z., Vincze, Sándor, Habi – Ilie. Vezetőedző: Szentes Lázár. Gólszerzők: Tököli (68., 78.), illetve Szűcs (43., öngól)
*
A Szár csapata nyerte az alacsonyabb osztályú együttesek számára kiírt labdarúgó Szabad Föld-kupát, miután a Puskás Ferenc-stadionban rendezett döntőben 3-1-re legyőzte az Enese együttesét.
Hat éve nem történt ilyen, Olaszország ismét szakaszgyőztest ünnepelhet a Tour de France-on
