Bajnok lehet a Körmend

2003. 05. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Söprés vagy kaposvári szépítés – ez a fő kérdés a férfibajnokság döntőjének mai, harmadik összecsapása előtt, amelyet Kaposvárott rendeznek a helyi Klima-Vill KK és a Körmend között (18 óra, tv: m2). A párharcban 2:0-ra vezet a vasi együttes, amely egy hete az idei bajnoki sorozatban elsőként tudott nyerni a Kaposvár otthonában (78-94). Amennyiben az MTE megismétli ezt a bravúrt, akkor az 1993-as Tungsram-Honvéd siker óta először nyeri nullára a finálét.
„Ha úgy kosárlabdázunk, mint az első mérkőzésen, nem hiszem, hogy kikapunk – mondta Németh István, a vasiak védője, aki annak ellenére is pályára lép, hogy vasárnap egy esésnél a jobb kezén megsérült.
Ivkovics, a Kaposvár centere szerint az eddigi két meccsen fejben még kicsit fáradt volt a csapatuk, ám a folyamatos javulásban bízik: „Persze, elképzelhető, hogy a körmendiek legyőznek bennünket három-nullra, de szerintem kemény játékban mi nyerünk, és lassan érvényre jut majd, hogy mi az egész szezonban jobban játszottunk.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.