Bravúr kell a bent maradáshoz

RÖPLABDA

2003. 05. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs könnyű helyzetben a magyar női válogatott, hiszen szombaton Jablonecben kulcsfontosságú Európa-bajnoki selejtezőt játszik Csehország ellen. Bár az Eb döntőjébe jutásra már nincs esély, mégis óriási tétje van az összecsapásnak. Az együttes négy forduló után győzelem nélkül áll, s amenynyiben ezúttal is vereséget szenved, biztosan elbúcsúzik az Euroliga A csoportjától, s ezzel a legközelebbi sorozatban esélye sem lehet az Európa-bajnokságra. Tavaly az első mérkőzésen a csehek nagy küzdelemben 3:2-re nyertek, ám Ludvig Zsolt szövetségi kapitány szerint idegenben is kivívhatja a válogatott a bent maradást.
A szakember optimizmusát növelheti, hogy az elmúlt hétvégén csapata a Savaria-kupán erős mezőnyben egy győzelemmel és két vereséggel zárt, de még az Eb-döntő házigazdáját, Törökországot is megszorította (3:1 arányban maradt csak alul a magyar röplabdás gárda).

– Reményeinket növelheti, hogy a csehek nem a legjobb öszszeállításukban szerepelnek majd, a hírek szerint több játékosuk is lemondta a válogatottságot – mondja Ludvig Zsolt. – Tavaly mi jártunk hasonló cipőben, az idén viszont valóban a legjobbakra számíthatok, s ha képesek leszünk megismételni a Savaria-kupán nyújtott teljesítményünket, akkor kiharcolhatjuk a győzelmet. Az utolsó fordulóban az ukránok ellen hazai pályán már nem lehet sok esélyünk, hiszen ők az Eb-döntőre készülve a legrutinosabb játékosaikkal érkeznek majd hozzánk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.