Nem bírt a Perugiával a Juventus (2-2), ám az Internazionale sem szerezte meg a három pontot a Parma ellen (1-1), így maradt a két csapat között a nyolcpontos különbség a tabella élén. Lévén a bajnokságból már csak két forduló hátra, ez azt jelenti, hogy a Juventus lett a legjobb Olaszországban. Megjegyzendő, hogy a harmadik Bajnokok Ligája-elődöntős olasz csapat, a Milan 1-0-ra kikapott Bresciában.
A BL-fináléért küzdők közül a Real Madrid sem akart kitűnni, a csapat Huelvában csak egy pontot szerzett a Recreativótól (0-0) a bajnokság 33. fordulójában. Ugyanakkor a Deportivo La Coruna nyert Malagában (2-0), és ezzel átvette a vezetést a tabellán a Realtól.
Németországban (32. forduló) a már bajnok Bayern München Berlinben már az első félidőben kiütötte a Herthát (5-1), s végül 6-3-ra nyert. Király Gábor végigvédte a meccset („Életemben nem hibáztam ennyit…” – nyilatkozta a sportlapnak), Dárdai Pál is tagja volt a vesztes csapatnak. A forduló eseménye, hogy a Cottbus (Lőw Zsolt csapata) 3-0-ra kikapott az 1860 Münchentől, s ezzel búcsút intett az első osztálynak.
Az angol bajnokság záró fordulójában a Chelsea legyőzte a Liverpoolt (2-1), így indulhat a Bajnokok Ligájában. Nyert a már bajnok Manchester United (Everton: 2-1) és a második Arsenal (Sunderland: 4-0) is.
A Manchester Unitednél a győzelemnél érdekesebb hír, hogy Peter Kenyon, a futballcsapatot működtető gazdasági társaság vezetője kijelentette: David Beckham 50 millió euróért elhagyhatja a klubot. Beckhamet a Real Madriddal és az Internazionaléval már hírbe hozták, ő azonban kijelentette: Manchesterben szeretne maradni.
Tajvan először telepített amerikai rakétákat nyílt hadgyakorlaton
