Duplázásra készül a szlovák csapat

JÉGKORONG

2003. 05. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 3. fordulóval lezárult a jégkorong-világbajnokság első csoportköre. A legnagyob szenzációt kétségtelenül az Egyesült Államok keltette, amely a Dániától és Svájctól elszenvedett vereség miatt csupán a kiesés elkerüléséért harcolhat a folytatásban. Az amerikaiak a szokásos nagyképűségükkel készültek erre a világbajnokságra, azaz az észak-amerikai profiliga rájátszásából már kiesett klasszisok sem tartottak az együttessel, s kiderült, a harmadik vagy negyedik számú válogatottjuk már csupán a szégyen elkerülésére lehet jó. Mert aligha nekünk lenne dehonesztáló, ha kiesésük esetén jövőre a divízió I-ben mondjuk velünk játszanának…

A többi nagyhatalom biztosította a helyét a középdöntőben, s legfeljebb kisebb meglepetések történtek, mint például a házigazda finnek veresége a csehektől. Pedig a skandinávok nagyon készültek erre a vb-re, a már szabad NHL-játékosaik is vállalták a fellépést, így Selänne és Koivu is jégre lép.

A csoportmérkőzések után négy válogatott kezdheti százszázalékos teljesítménnyel a második kört – Oroszország, Kanada, Csehország és Szlovákia –, ami persze még semmire nem jelent biztosítékot, hiszen a középdöntők után az egyenes kieséses rendszerben gyakran történik meglepetés. Az viszont már látszik, hogy a szlovákok a tavalyi szenzációs győzelmük után nem pihennek a babérjaikon, s duplázásra törnek.

Eredmények, 3. forduló, A csoport: Ukrajna–Japán 5-1, Szlovákia–Németország 3-1. D csoport: Csehország–Finnország 2-1.
A középdöntő csoportbeosztása, E csoport: 1. Szlovákia 4 pont (12-4), 2. Csehország 4 (10-2), 3. Finnország 2 (6-3), 4. Németország 2 (4-4), 5. Ukrajna 0 (4-12), 6. Ausztria 0 (2-13). F csoport: 1. Oroszország 4 (11-3), 2. Kanada 4 (9-2), 3. Svájc 2 (8-7), 4. Svédország 2 (4-4), 5. Lettország 0 (2-9), 6. Dánia 0 (3-12). A középdöntőből a csoportok első négy helyezettje jut a negyeddöntőbe, ahol egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. Japán, az Egyesült Államok, Fehéroroszország és Szlovénia a kiesés elkerüléséért játszik körmérkőzést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.