Még mondja valaki, hogy a kutya sem kíváncsi a magyar labdarúgásra. Hivatalosan 5975, azaz a kiegészítő személyekkel együtt több mint hatezer honfitársunk döntött úgy, hogy számára a Fradi szereplése fontosabb, mint a Bajnokok Ligájának elődöntője, amelyet a Juventus vívott a Real Madriddal. Pedig ez utóbbi találkozó nem akármilyen futballt ígért, és mégis… Valamivel több, mint hatezer fanatikus szurkoló úgy döntött, legyen ott bármilyen játék, számára a hazaival semmi nem vetekedhet, s az sem zavarja, ha a két mérkőzés közötti átfedés miatt lemarad a BL-elődöntőről.
Arról már nincs adat, hogy mennyien bánták meg közülük elhatározásukat, s átkozták azt a pillanatot, amikor ebben a hűvös, szeles időben az Üllői útra indultak, de gyanítom, többségük elégedetlenül távozott, hiszen ünnep helyett ünneprontást láthatott.
Egykori sikerei színhelyén Csank János nem kért, de nem is adott kegyelmet. A szürke, viszont annál szorgalmasabb kis csapatával hibátlanul védekezett, s a támadók két adódó lehetőséget kihasználtak. Ennyi pedig untig elég a sikerhez, a bajnokjelölt képtelen volt ezen az estén gólt lőni. A 2-0-s vereség után pedig ismét teljesen nyílttá vált a bajnokság, mert az MTK nem tette meg azt a szívességet, hogy pontokat hagyjon Debrecenben.
Az üldöző ugyan nem sokat tett a győzelemért, csupán kivédekezte a hazai csapatot, s kétszer kiválóan kontrázott. A Hungária körútiakat még az sem zavarta meg az antifutballban, hogy létszámfölényben játszhattak majdnem egy teljes félidőn keresztül.
A kiesés elkerüléséért folytatott harcban nehéz helyzetbe került a Dunaferr, mert 2-0-ra kikapott a Békéscsabától, s miután a Kispest hatalmas meglepetésre Székesfehérvárott nyert 2-1-re a Videoton ellen, a dunaújvárosi együttes már hatpontos hátrányban van a bent maradást jelentő 10. helytől.
*
Következik: A 30. forduló műsora, szombat, az 1–6. helyért: Újpest–FTC 14.45 óra, Siófok–
Debrecen 19, MTK–Győr 19. A 7–12. helyért: Kispest–Sopron 18, Békéscsaba–Videoton 18, Zalaegerszeg–Dunaferr 18.
Elmaradt az ünneplés
A listavezető FTC helyzete könnyebbnek tűnt, mint az őt üldöző MTK-é, hiszen amíg a zöld-fehér csapat hazai pályán fogadhatta a Siófokot, addig a nagy rivális Debrecenbe utazott. Ennek ellenére nem nőtt, hanem csökkent a különbség a két csapat között, mert az FTC 2-0-ra kikapott, az MTK pedig 2-1-re nyert, s így két pontra felzárkózott. Az alsóházban szinte már eldőlt, hogy a Dunaferr lesz az egyik kieső, miután a dunaújvárosi együttes 2-0-ra kikapott Békéscsabán.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!