Ráadásul a finalisták abban is hasonlítanak, hogy a korábbi döntők közül mindketten csak egyet-egyet nyertek meg. A Celtic 1967-ben az első brit klubként elhódította a BEK trófeát, az Internazionalét verte 2-1-re, majd 1970-ben, szintén a legrangosabb európai sorozat fináléjában kikapott a Feyenoordtól.
A Porto 1984-ben a Juventus ellen KEK-döntőt bukott, majd 1987-ben a Bayern Münchent 2-1-re legyőzte a BEK-fináléban. Az a derbi Rabah Madjer sarkalásos góljáról maradt örökké emlékezetes.
A Celtic menedzsere, Martin O’Neill úgy nyilatkozott, hogy az 1967-es sikert mintának tekintik, és egyáltalán nem nyomasztja a csapatot: „Az egy rendkívüli diadal volt, a klub történetének leghíresebb sikere. A legfontosabb az, hogy önbizalmat szerezzünk abból a győzelemből, és ne bénítson meg minket. Habár mérföldekre járunk az 1967-es mérkőzéstől, mégis azt mondom, hogy a mostani döntő sokban hasonlatos lesz. A csapat szellemisége a régi időket idézi.”
A skótok csatárának, Henrik Larssonnak szép élményei vannak a portugálokról, hiszen az UEFA-kupa elődöntőjében az ő góljával búcsúztatták a Boavistát, vagyis a Celtic ezzel meggátolta a portugál házi döntőt. A svéd játszik a döntőben, O’Neill csupán a walesi támadójára, Hartsonra nem számíthat.
A portugál csapatnál nagy a nyugalom, ugyanis amíg a Celtic odahaza a Rangersszel vív kiélezett harcot a bajnoki címért, addig a Porto már megnyerte a bajnokságot. Éppen ezért Jose Mourinho edző a hét végén pihentette játékmesterét, Deco Souzát és csatárát, Derlei Silvát. A trénernek csupán a másik csatár, Helder Postiga pótlása okoz gondot, aki eltiltása miatt nem szerepelhet a döntőben. Mourinho bizakodva várja a mecscset: „Valóra vált az álmunk, bejutottunk a döntőbe. Sevillában bármi megtörténhet, de remélem, a végén nekünk lesz okunk örülni.”
A Porto kapusa, a rutinos Vitor Baia a Celtic csatárairól beszélt: „Nagyon figyelnünk kell rájuk, mert rendkívül veszélyesek. Különösen a beadásoknál kell koncentrálnunk, mert jól fejelnek, de azt sem szabad elfelejteni, hogy gyorsak, és a hosszú indításokkal is komoly fejtörést okozhatnak.”
A várható kezdőcsapatok. FC Porto: Vitor Baia – Paulo Ferreira, Jorge Costa, Ricardo Carvalho, Nuno Valente – Ricardo Costa, Maniche, Alejnyicsev – Deco, Jankauskas, Derlei. Celtic Glasgow: Douglas – Mjällby, Balde, Valgaeren – Agathe, Lambert, Lennon, Petrov, Thompson – Sutton, H. Larsson.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
