Franziska feltöltődik

ÚSZÁS

Stefan Lázár
2003. 05. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Csak a boldog és kiegyensúlyozott Franziska képes gyorsan úszni” – vallja a német sztár, amikor elhatározását magyarázza, miért nem indul el a júliusban, a Barcelonában megrendezendő világbajnokságon. Mert Franziska van Almsick nem lesz ott a nagy versenyen.

Van Almsick így folytatja az indoklást: „Biztosítani akarom a szervezetemnek azt az időt és nyugalmat, amelyre szükségem lesz, hogy megvalósítsam az álmomat, az olimpiai győzelmet.” A huszonöt esztendős sportoló sikergyűjteményéből már csak az olimpiai aranyérem hiányzik, és Franzi tudja, hogy számára a görög fővárosban lesz az utolsó lehetősége. „Erről az esélyről nem akarok lemondani. Minden egyebet ennek a célnak rendelek alá” – erősködik.

A tavalyi berlini Európa-bajnokságon az előzőleg hosszabb időt kihagyó Franzi imponáló eredményekkel tért vissza a nemzetközi színpadra, az Eb-t követő tapasztalatok azonban elővigyázatosságra intették. „Előbb vesemedence-gyulladást kaptam, majd tüdőgyulladást, és a hátammal is baj volt. A hamburgi országos bajnokságon megnyertem ugyan kedvenc számomat, a kétszáz méter gyorsot, de inkább a vállamban fellépő fájdalmakkal harcoltam, semmint az ellenfelekkel. Érezteti hatását a világ élvonalában eltöltött tizenegy esztendő.” Franziska van Almsick meggyőződéssel állítja: a 2004-es olimpiai játékokon csak az a versenyző számíthat aranyra, aki világcsúcsra képes. A rekordteljesítmény pedig csak akkor garantált nála, ha a saját útját járja, ha mindenben maga dönt.

Az edzőjével, Norbert Warnatzschcsal kidolgozott felkészülési terv kizárólag jövő év augusztus 17-re összpontosul. Van Almsick a nyár végén kezdi meg a menetelést Athén felé, addig a fizikai és szellemi pihenésé a terep, együtt élettársával, a német kézilabda-válogatott kulcsjátékosával, Stefan Kretschmarral, aki társaival jövőre szintén olimpiai reményeket remél. „Tudom, mennyire fontos a megnyugtató pszichológiai állapot. Ennek szolgálatában döntöttem úgy, hogy az előttünk álló nyár kizárólag az enyém, fel kell töltenem mentális akkumulátoromat” – íme az elméleti háttér. A jelentős versenyek közé iktatott szünetekkel kapcsolatosan Franzi megfelelő tapasztalattal rendelkezik, hiszen 2001-ben is lemondott a fukuokai világbajnokságról, a következő esztendőben pedig tüneményesen szerepelt az Eb-n. Hol a titok nyitja?

„A küzdelmet mindig magam ellen folytattam, önmagamnál akartam gyorsabb lenni. Lehet, hogy ezzel a beállítottsággal különbözöm a többiektől. A rajtkövön állva a másik hét versenyző nem érdekel, nem mintha nagyképű lennék és arrogáns, de mindig csak magam ellen és csak magamért úsztam. Soha nem lett volna belőlem jó csapatjátékos.”

A világbajnokságra készülő német küldöttség számára Franziska van Almsick hiánya súlyos teher, a váltók esélyei nélküle jelentősen csökkennek. „Szívesen tanúsítanék odaadó csapatszellemet, de úgy érzem, elérkezett az a pillanat, amikor az egyéni érdekeket kell előtérbe helyeznem.”

A vb-részvételt túl kockázatosnak tartja Van Almsick, olyan akadálynak, amely gátat vethet olimpiai reményeinek, sikerekben és csalódásokban gazdag karrierjének utolsó nagy esélyét pedig semmiképpen nem akarja kockára tenni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.