-LABDARÚGÁS-
Ismeretes, hogy a szerdai Videoton–Kispest találkozó után a játékosok azt jelentették a Videoton vezetőinek, hogy az eredmény befolyásolására kérték őket telefonon.
Ezúttal sem tud vagy nem akar tudni senki semmit…
Kovács Attila, a Kispest menedzsere és tulajdonosa tegnap azt mondta, boldog lenne, ha fény derülne arra, mi is történt valójában, mert akkor fel tudna lépni a vétkesek ellen. „A lehető legszigorúbban büntetem meg azokat, akik bundázásra akarták rávenni az ellenfél játékosait” – mondta az üzletember, akinek már a korábbi fordulók néhány eredménye is gyanús volt. A helyzet pikantériája, hogy a Videoton edzőjét, Bicskei Bertalant már a Videotonnál néhány hete lezajlott botrány után hírbe hozták a Kispesttel, különösen annak ismeretében, hogy közölte: semmiképpen sem hosszabbítja meg a június végén lejáró szerződését. A bundagyanú hírére a lehető legegyszerűbben reagált: nem kommentálta az esetet, nem volt véleménye. Csupán annyit mondott, hogy elfogadja a liga majdani határozatát.
A www.nb1.hu internetes honlap szerint a telefonálók kispestiek voltak, mégpedig azok közül, akik a téli átigazolási időszakban érkeztek a Bozsik-stadionba. Érdemes felidézni az akkor szerződtetett játékosok (akiktől oly sokat reméltek még néhány hónapja) névsorát. Erős G., Erős K., Fedor, Filó, Hamar, Hrutka, Hungler, Molnár, Mracskó, Simon, Zombori, Balogh, Földesi, Forrai.
Közülük elsőként Hamar szólalt meg. A játékos a múlt őszön még Székesfehérváron kereste a kenyerét, télen tért vissza Kispestre. Elmondta: kíváncsian várja, hogy az illetékesek előálljanak a nevekkel. A bunda gyanúját komolytalannak tartja, mert képtelenség, hogy egy ilyen összecsapáson két kapufát is rúgjon a vesztésre álló fél, esetünkben a Videoton.
Az egyik felhívott Videoton-játékos, Pomper elismerte, hogy megkereste őt és Tóthot egy „ismeretlen ember”, aki arra akarta rávenni őket, hogy beszéljék meg a meccset. Mivel azonban ezt kategorikusan visszautasították, nem volt miről beszélni. Pomper úgy véli, butaság a bundavád. A www.nb1.hu közlése szerint Pompert Hamar István egy közös ismerősük telefonszáma miatt kereste.
A kiesés ellen küzdő másik két csapat edzője más-más véleményen van. A békéscsabai Supka Attila szerint több mint érdekes, hogy a fővárosi csapat kétszer is nyert a Videoton ellen, amelynek edzője a hírek szerint éppen Kispestre készül. Supka szerint egyértelmű a bundagyanú. A dunaújvárosi edző, Gálhidi György más véleményen van: ő nem gondolja, hogy néhány játékos manipulálni akarta az eredményt.
Késő délután a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága a nyomozás lezárásáig azonnali hatállyal felfüggesztette Hamar István játékjogát. A testület az eljárás befejezése után dönt az esetleges további szankciókról. Hamar a távirati irodának értetlenkedését fejezte ki egy olyan döntés miatt, amelyet az ő meghallgatása nélkül hoztak meg.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
