Hatalmas taktikai csata Milánóban

A keddi Real Madrid–Juventus csúcsrangadó után tegnap a Bajnokok Ligája másik elődöntőjében is megrendezték az első mérkőzést. A milánói Giuseppe Meazza-stadionban a két városi rivális csapott össze. Az olasz háziderbin: AC Milan–Internazionale 0-0. A visszavágó kedden lesz.

Szabó Martin
2003. 05. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vicente Del Bosque szerint minden rosszban van valami jó. A Real Madrid a Bajnokok Ligája elődöntőjének keddi mecscsén a Bernabeu-stadionban 2-1-re verte a Juventust, vagyis sovány előnnyel utazhat Torinóba. A spanyol edző azonban vállat vont, és úgy érvelt: előnyük van, ez a lényeg.
Valójában persze nem volt elégedett Del Bosque vezetőedző úgy vélte, csapata csak az első félidőben játszott jól. „A szünet előtt az történt, amit mi akartunk – fogalmazott a Real edzője. – Akár többgólos vezetést is szerezhettünk volna. Nem sikerült, s ahogy az a futballban gyakran megesik, jött a hideg zuhany, másodpercekkel a szünet előtt kiegyenlítettek az olaszok, akik a második félidőben még jobban lábra kaptak, nagyszerűen küzdöttek. Roberto Carlos remek gólja azonban váratlanul ismét bennünket juttatott előnyhöz, sőt a hajrában még tovább növelhettük volna a különbséget. Csalódott vagyok, de ezzel együtt még nem dőlt el semmi.”
A második félidő elején Ronaldo nem tudta folytatni a játékot, megrúgták a vádliját. Sérülése miatt kihagyja a hét végi, Recreativo elleni bajnokit, de a jövő héten Torinóban talán már játszhat.
Olasz részről az edző, Marcello Lippi nem sok szót fecsérelt Roberto Carlos sokat vitatott góljára, amellyel győzött a Real: „A játékvezető gólt ítélt, nem érdemes ezen vitatkozni. A partjelző lest jelzett, balszerencsénkre a bíró felülbírálta őt, mondván, senki nem zavarta a kapusunkat.” A Juve hátvédje, Lilian Thuram szerint jó döntés született. „Senki nem akadályozta Buffont, jól láthatta a lövést, vagyis tétlen les volt. A mérkőzésen különben is az volt a legfontosabb, hogy gólt lőttünk, a visszavágón pedig képesek vagyunk egy-nullra nyerni.”
Lippi a les-nem les témája mellett kitért a mérkőzésre is, szerinte ez az eredmény a Juvénak a döntőbe jutást eredményezheti.
„Játékosaim hittek a sikerben, ennek köszönhető, hogy csupán egygólos hátránnyal várhatjuk a hazai meccset. Szerencsére az első félidő elején átvészeltük a madridi rohamokat, az egyenlítő gól pedig pazar ajándék volt. A második félidőben mi vettük át az irányítást, akár a vezetést is megszerezhettük volna Roberto Carlos gólja előtt. Szerdán mi jövünk.” Hozzátette még: sajnálja, hogy Ronaldo megsérült, s nem játszhatott a szünet után. Még akkor is, ha vele veszélyesebb lett volna a madridi csapat.
David Trezeguet, az olaszok francia gólszerzője boldog volt, úgy vélte, az idegenbeli gól okán valós esélye van a csapatának arra, hogy jövő szerdán a döntőbe jusson. „Bebizonyítottuk magunknak, hogy ki tudjuk ütni a Real Madridot. A gólom és az eredmény nagyon értékes, valódi lélektani előny, könnyen ráhangolódunk majd a visszavágóra.”
***
ELŐDÖNTŐ, első mérkőzés: REAL MADRID (spanyol)–JUVENTUS (olasz) 2-1 (1-1) Madrid, 75 ezer néző, vezette: Terje Hauge (norvég). REAL MADRID: Casillas – Salgado, Hierro, Helguera, Roberto Carlos – Figo, Makelele, Guti, Zidane – Morientes (Solari, 80.), Ronaldo (Portillo, 49.). JUVENTUS: Buffon – Birindelli, Thuram, Ferrara, Iuliano (Pessotto, 46.) – Zambrotta, Tudor (Camoranesi, 80.), Conte, Nedved (Di Vaio, 82.) – Del Piero, Trezeguet. Gólszerzők: Ronaldo (23.), Roberto Carlos (73.), illetve Trezeguet (45.).

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.