Balatonföldvár térségében kezdődött meg hétfőn a csillaghajók nyílt tavaszi Európa-bajnoksága – lesz egy kontinesbajnokság az ősszel is –, amelyre 25 országból 65 egység nevezett. Az első futamot kétszer kellett elindítani a változó irányú, forduló széljárás miatt.
Délelőtt elrajtoltatták ugyan a mezőnyt, de aztán a versenybíróság úgy döntött, hogy beszünteti a futamot, mert a szél iránya többször is megváltozott, ami irreálissá tette a versenyt. A kényszerű szünet után – ekkor már csak délkeleti irányból fújt a szél – be tudták fejezni az első futamot, amely ír sikert hozott. A Mansfield, Collins egység végzett az élen, megelőzve az olasz Semerano, Micheli duót. A kétszeres világbajnok német páros, a Hagen, Wolfram egység a harmadik helyet szerezte meg. A magyarok közül a Tenke, Bendicsek kettős szerepelt a legjobban, a 24. helyen ért célba. Folytatás szerdán a második futammal.
Az Európa-bajnokság a tervek szerint hat futam után szombaton fejeződik be, kedvezőtlen időjárás esetén azonban még vasárnap is vízre szállnak a csillagok.
Ír futamgyőzelem az Eb nyitó napján
VITORLÁZÁS
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!