Júniusban folytatódik a bundaügy tárgyalása

LABDARÚGÁS

2003. 05. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról már beszámoltunk, a Magyar Labdarúgóliga postázta az érintetteknek az idézést a bundagyanúval kapcsolatos fegyelmi tárgyalásra. (Az ügyben korábban négy labdarúgó – Hamar, Pomper, Némedi és Tóth – játékjogát függesztette fel az MLL fegyelmi bizottsága.)

Információnk szerint a következő meghallgatásra csak a bajnokság befejezése után kerül sor, az időpont: június 2.
Dr. Szieben László, a liga igazgatója nem tudja, kik kaptak idézést a tárgyalásra, mert „az a fegyelmi bizottság hatáskörébe tartozik”.
A két hete kirobbant vesztegetési gyanú tehát túléli majd a bajnokság befejezését, az ugyanis május 31-én zárul. Az igazgató a jelenlegi tények ismeretében úgy véli, hogy a fegyelmi tárgyalás és annak végeredménye nem befolyásolja a bajnoki helyezéseket, ugyanis „nem csapatok ellen vizsgálódnak, hanem személyek ellen”.

A bajnokság pénteken folytatódott, s válasz született arra a kérdésre, hogy a Dunaferr mellett melyik csapat búcsúzik az első osztálytól. A Kispest-Honvéd jutott erre a sorsra, miután 3-1-es vereséget szenvedett Zalaegerszegen, miközben a Békéscsaba Sopronban is tudott nyerni 3-1-re. A Kispest tíz évvel a bajnoki aranyérme után ősztől a második vonalban folytatja…

Eredmények. ZTE–Kispest
3-1 (2-1) Zalaegerszeg, 2000 néző, v.: Szabó. Gólszerzők: Kenesei (21., 24., 63. perc), illetve Sasu (3., 11-esből). Sopron–Békéscsabai
1-3 (0-0) Sopron, 2000 néző, v.: Makai. Gólszerzők: Tóth M. (47.), illetve Tóth Gy. (52., 58.), Megyesi (73.).
Az NB I/B-ben: Százhalombatta–BKV Előre 0-0.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.