Kanada ismét a csúcson

-JÉGKORONG- Aligha nevezhető meglepetésnek a finnországi világbajnokság végeredménye, hiszen Kanada mindig győzelemre esélyes, ám a mostani vb előtt a favoritok között legkevésbé sem a tengerentúliakat emlegették. Ők csak folyamatosan nyeregettek, s végül drámai küzdelemben a döntőben a hirtelenhalál során a svédeket is felülmúlták 3-2 arányban.

2003. 05. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatalmas érdeklődés előzte meg az idei világbajnokságot, hiszen a házigazdák úgy érezték, 1995 után talán másodszor is elhódíthatják az aranyérmet. Reményeiket növelte, hogy az észak-amerikai profiligában szereplő legjobbjaik is pályára léphettek, s Temu Selännével vagy Saku Koivuval erősnek tűnt a finn válogatott.
De hasonlóan erős csapattal érkezett a címvédő szlovák, az örök rivális svéd és a cseh csapat is. Az utóbbi esztendőkben már többször bebizonyosodott, hogy a legjobb hat együttes közül bármelyik megnyerheti a világbajnoki címet.
A svédek például még annak is örülhettek, hogy ezüstérmet nyertek, hiszen a finnek elleni negyeddöntőn már 5-1-re vezettek a hazaiak, s a levegőben lógott a kiütéses vereség. Az utolsó harmadban aztán érthetetlen módon nem a svédek, hanem a finnek omlottak öszsze, s végül 6-5-ös győzelemmel az elődöntőbe jutottak. A legtöbb egyéni és csapatstatisztikában az élen végző szlovákok – Pállfy Zsigmond 15 ponttal lett a világbajnokság legeredményesebb játékosa, míg a csapat a legjobb kapuralövési mutatókkal zárt – talán csak egyszer szenvedtek, de éppen a legrosszabbkor, s az elődöntőben a felszabadultan játszó svédektől 4-1-re kikaptak.
A kanadai együttesből ugyan hiányoztak az igazi sztárok, az NHL rájátszásától már elbúcsúzott klasszisok többsége nem vállalta a világbajnokságot, ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy gyenge csapattal érkezett az olimpiai bajnok. Ráadásul a kanadaiakat jellemző elszántságnak köszönhetően a „második csapat” igyekezett bizonyítani. Ettől függetlenül a negyeddöntőben a németek hosszabbításra kényszerítették őket, s a hirtelenhalál során Brewer mentette meg őket a szégyentől (3-2). Az elődöntőben aztán 8-4-re leiskolázták a cseheket.
A döntőben, ahogy illik, óriási csata zajlott. Már 73 perce küzdött a két csapat a jégen, amikor Anson Carter lövése kipattant a svéd kapusról, a csatár a korong után korcsolyázott, s a kaput megkerülve megpróbálta Tellqvist mellett a kapuba gyötörni. Még a gólbíró sem látta, hogy átment-e a gólvonalon a korong, a játékvezető végül öt perces tanakodást követően a videobíró segítségével adta meg az aranyérmet érő gólt.
Ezzel a nem mindennapi találattal 1997-es sikere után tudott ismét világbajnoki címet nyerni a kanadai válogatott, s a mostani diadal az együttes 22. aranyérme lett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.