Kivárta és kivívta az aranyát

ÖTTUSA

Salánki Miklós
2003. 05. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar bajnoknak néhány sportágban, így az öttusában is különleges elismerés jár, elvégre ha valaki nemzetközi nívójú mezőnyben lesz első itthon, az teljesítmény a javából. Az idei felnőtt országos bajnokságon a világbajnok Balogh Gábor és a vb-ezüstérmes Horváth Viktor előtt Fülep Sándor először állhatott fel a dobogó felső fokára, amivel kivívta a jogot a világbajnoki szereplésre.

Fülep Sándorról nem lehet azt mondani, hogy korán érő típus. Az Újpest 27 éves öttusázója ifiként még nem emelkedett ki társai közül, 1996-ban utolsó éves juniorként indulhatott csak világbajnokságon (ötödik lett). A felnőttek mezőnyében is lassan lépegetett előre, a vb-n 2000-ben a selejtezőben kiesett, 2001-ben 28., tavaly 20. lett. Eddigi legjobb helyezését két éve az Európa-bajnokságon érte el, egyéniben bronzérmet szerzett. Pedig a szakemberek szerint ha Fülep Sándor vívásban jó teljesítményt tudna nyújtani – úgy, mint az idei országos bajnokságon –, akkor nehezen előznék csak meg a legjobbak is.

– Sajnos vívásban képtelen vagyok az egyenletes teljesítményre – magyarázza Fülep. – Nagyon nehéz ezen változtatni, mert nem elhatározás, akarat és edzés kérdése. Edzőmmel, Hegedűs Ferenccel nagyon sokat dolgozunk azért, hogy eredményesebb legyek, de a páston minden fejben dől el. Az edzéseken, sőt még a nemzetközi versenyek selejtezőiben is képes vagyok a jó teljesítményre, a fináléban viszont nem mindig. A májusi budapesti Világkupa-versenyen például úgy lettem negyedik, hogy 189 kört lőttem, de csak 664 pontot vívtam. A bajnokságon 190 körrel kezdtem, viszont 1036 ponttal folytattam a vívásban, ami döntő lett abban, hogy pályafutásom során először érmet, méghozzá aranyérmet nyerhettem az ob-n.

Fülep Sándor jó lövészetével és közepes vívásával kissé hasonlít volt klubtársához, Mizsér Attilához. Az olimpiai- és világbajnok Mizsér 1985-ben, a melbourne-i vb-n például jól szerepelt a gyengébb számában, a vívásban, és aranyérmes is lett.

– Nem szerencsés az összehasonlítás, mert tudomásom szerint Mizsér Attila a lövészetben, a lovaglásban és a futásban egyaránt a nemzetközi mezőny egyik legjobbja volt. Persze jó lenne hasonló sikereket elérni, mint ő, ezért edzek már húsz éve. Talán a bajnoki győzelemmel végre sikerült átszakítanom egy gátat, mert eddig itthon nem sikerült győznöm. A sok sikertelenség bizonytalanná tett, ezért most nagyon reménykedem a jó folytatásban. Tisztában vagyok azzal, hogy például a világbajnokságon sokkal nehezebb lesz vívásban újra eredményesen szerepelni, de ha nem hinnék benne, akkor miért csinálnám?
A magyar bajnokság után a Balogh Gábor, Horváth Viktor, Kállai Ákos, Fülep Sándor összeállítású csapat egy hét pihenőt kapott, majd elkezdődött a felkészülés a július14-én kezdődő világbajnokságra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.