Bejutott a legjobb 16 közé Mandula Petra a francia nyílt bajnokságon. A 2001-ben a negyeddöntőig menetelő magyar versenyzőnő az olasz Flavia Pennettát búcsúztatta magabiztosan (6:2, 6:4). Sávolt Attila a papírformának megfelelően nem bírt a 7. helyen kiemelt argentin Guillermo Coriával (6:4, 6:1, 6:1).
Hát ezt is megértük a párizsi kánikulában: Sávolt Attila a Roland Garros második legnevesebb pályáján, a Suzanne Lenglen-stadionban játszott a legjobb 16 közé jutásért; mégpedig az idén remeklő fiatal argentin Guillermo Coria ellen, akinek nagyon „fekszik” a salak. De ha már a pályák rangsoránál tartunk, Mandula Petra sem panaszkodhatott: a kettes pályán játszhatott, ugyancsak a nyolcaddöntőért.
Sajnos Sávoltnak nem sikerült felülmúlnia eddigi legjobb párizsi szereplését, ám szégyenkeznie nem kell, hiszen a simának tűnő eredmény ellenére egy ideig keményen ellene szegült a 7. helyen kiemelt dél-amerikai akaratának. Az első szettet például csak 56 perc alatt adta oda Sávolt, s ha felszabadultabban játszik – mint ahogyan előzőleg tervezte is –, jobban is megszoríthatta volna Coriát.
„Amikor felmentem a pályára, jó erőben voltam, de aztán mindenem fájt és sajgott. Hosszú menetelés volt ez nekem – nyilatkozta Sávolt. – Jó, hogy idáig eljutottam, az év eleji botladozások után jókor jött némi siker. Számomra mindig nagy dolog Grand Slam-tornán a főtáblára kerülni.”
Egyébként rendkívül népszerű mindkét versenyzőnk nemcsak az autogramkérők és a Mandula Petrának „Je t’aime” vagy „I love you” bekiabálásokkal „szerelmet valló” fiatalemberek, hanem a tévétársaságok és az újságírók körében is. A magyar lány mérkőzése előtt okkal remélhettük, hogy még jó ideig fürödhet a népszerűségben a tikkasztó melegben.
A hagyományos világranglistán 75. magyar játékos a tíz hellyel előrébb rangsorolt olasz Pennetta ellen 2:2-ig idegesen játszott, de aztán megnyugodott, és négy játékot nyert egymás után (6:2). A folytatásban 4:4-nél Mandula breakelőnyhöz jutott, majd a mérkőzésért adogathatott, s a három meccslabdából (40:0) a másodikat sikerült kihasználnia.
Érdekesebb eredmények. Férfi egyes, a 16 közé jutásért: Coria (argentin, 7. kiemelt)–Sávolt 6:4, 6:1, 6:1; Agassi (amerikai, 2.)–Malisse (belga, 26.) 6:4, 7:5, 7:5. Női egyes, a 16 közé jutásért: S. Williams (amerikai, 1.)–Schett (osztrák) 6:0, 6:0; Szugijama (japán, 16.)–Shaughnessy (amerikai, 18.) 6:1, 6:4; Mandula–Pennetta (olasz) 6:2, 6:4; Henin-Hardenne (belga, 4.)–Randriantefy (madagaszkári) 6:1, 6:1; Mauresmo (francia, 5.)– Zuluaga (kolumbiai) 6:3, 6:4.
Márton István (Párizs)
És ön mit tud Sosztakovicsról?
