Még nincs bajnok

-LABDARÚGÁS- Nyert Győrött a Ferencváros, az MTK magátólértetődően győzte le a Siófokot, így a jövő hétre marad a döntés, ki lesz a bajnok a labdarúgó NB I-ben. A 31. fordulóban ugyanakkor eldőlt, hogy a Dunaferr mellett a Kispest búcsúzik el az első osztálytól; az együttes 87 esztendő után köszön el a legjobbak mezőnyétől.

Malonyai Péter
2003. 05. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába vezetett, végül simán kikapott Zalaegerszegen a Kispest-Honvéd, ami azt jelenti, hogy a csapat jövőre a másodosztályban folytathatja. Köszönhetően annak, hogy a Békéscsaba Sopronban három pontot szerzett, ami legalább akkora meglepetés, mint ahogyan megszerezte az első gólját pénteken. Egy fölpörgő labdát Farkas kapus könnyedén megfoghatott volna, ám ki tudja, miért, inkább maga elé ütötte, jött a békéscsabai Tóth, és a kapuba lőtte. Ha mentesek lennénk a gyanakvástól, azt mondanánk, ez a gól szárnyakat adott a csabaiaknak, s porba sújtotta a soproniakat, ilyesmiről azonban, ismerve a futballelit morális nívóját, szó sem lehet, ezért maradjunk annyiban, hogy ez volt az egyenlítő gól, amelyet még kettő követett. A tényekhez mindenesetre hozzátartozik, hogy ezúttal senki nem jelentett fel senkit, így nyilván minden úgy van jól, ahogy van.
De, vissza a Kispesthez! Kétségtelen, a nosztalgia nem szempont egyetlenegy üzleti alapon szerveződő vállalkozásnál sem, ezzel együtt szomorú, hogy a Vasas után újabb tradicionális csapat mondott búcsút a legjobbaknak. Félreértés ne essék, ez a Kispest rászolgált a kudarcra, bizonyítékként legyen elég csak annyi, hogy a most véget érő bajnokságban hat edző irányította a csapatot. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy nem Gujdár Sándoron, Fitos Józsefen, Ioan Patrascun, Szurgent Lajoson, Őze Tiboron és Duró Józsefen múlott a búcsú, sokkal inkább azokon, akik – igaz, szigorúan üzleti alapon – végeredményben tönkretették a klubot. Mert mondható, hogy ott, ahol a pénz számít, nincs jelentősége a hagyományoknak, még az is érv lehet, hogy túl sok a fővárosi csapat az NB I-ben, ám ha egy vállalkozás csődbe jut, de egyre másra tűnnek fel a szintén üzleti alapot szajkózó megmentők, s mégsem megy semmire a cég, akkor ott nem csak a szakma bukott meg. A sportlap adatai szerint például egy bizonyos, télen érkezett Fedor Ottó háromszázkilencvenkétezer forintot (plusz áfa) számlázhatott minden hónapban, ami aligha nevezhető gazdaságos megoldásnak. Főként, hogy kevés emlék marad még a kispesti drukkerekben is a tavaszi produkciójáról.
A fordulóban egyébként nem történt semmi különös, a Fradi 12 perc alatt lőtt két góljával könnyedén nyert Győrött, az MTK is már a szünet előtt kétgólos előnyt szerzett, s magabiztosan győzte le a Siófokot, így tart a csata a két csapat között a bajnoki címért, azaz döntés csak az utolsó fordulóban. A Debrecen legyőzte az Újpestet, így az is kérdés még, melyik csapat végez a harmadik helyen.
Lesz tehát tétje a befejező játéknapnak, ám ennél nagyobb öröm, hogy már csak egy fordulón keresztül kell nézni azt, ami – bocsánat, nincs kedvem udvariaskodni – alapvetően nézhetetlen. Még akkor is, ha egy olyan ifjú és tehetséges edző, mint Csábi József szakkommentátorként kifejezetten elismeréssel szól egy olyan meccsről, mint a ZTE–
Kispest. Ez az igénytelenség legalább annyira szomorú, mint a Kispest búcsúja.
***
A 31. FORDULÓ JEGYZŐKÖNYVE
ZTE–KISPEST 3-1 (2-1) Zalaegerszeg, 2000 néző, vezette: Szabó R. ZTE: Bardi – Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi – Nagy (Balog, 62.), Molnár B., Vincze, Józsi (Sabo, 71.) – Gyánó (Koplárovics, 68.), Kenesei. Kispest: Molnár L. – Pandur (Borgulya, 51.), Hrutka, Hungler, Takács Z. – Dubecz, Erős K., Vadócz, Zombori (Simon, 54.) – Sasu, Hercegfalvi. Gólszerzők: Kenesei (21., 24., 63.), ill. Sasu (3., 11-esből).
SOPRON–BÉKÉSCSABA 1-3 (0-0) Sopron, 2000 néző, vezette: Makai. Sopron: Farkas – Horváth R., Szabados, Tóth A. – Majoros (Orabinec, 60.), Fehér Z., Pintér (Sifter Tamás, 34.), Somogyi, Balaskó – Sira (Javrujan a szünetben), Tóth M. Békéscsaba: Fekete – Schindler, Fehér Zs., Grujics, Udvari – Kovács N., Bánföldi, Cseke (Bujáki, 70.), Vincze Z. – Tóth Gy. (Hoffmann, 74.), Miculescu (Megyesi a szünetben). Gólszerzők: Tóth M. (47.), ill. Tóth Gy. (52., 58.), Megyesi (73.).
GYŐR–FERENCVÁROS 0-2 (0-2) Győr, 5000 néző, vezette: Bede. Győr: Sebők – Regedei (Fülöp, 84.), Salamon, Böjte, Geri – Baumgartner (Füzi, 37.), Jäkl, Szanyó (Nagy T., 44.), Németh N. – Herczeg, Bajevszki. Ferencváros: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Balog – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Gera (Penksa a szünetben), Tököli, Leandro (Szili, 90.). Gólszerző: Tököli (8., 12.).
DEBRECEN–ÚJPEST 2-0 (0-0) Debrecen, 6000 néző, vezette: Solymosi. Debrecen: Balogh – Bernáth, Éger, Szekeres, Selymes (Hanák, 87.) – Dombi, Habi, Vincze, Böőr – Bajzát (Kiss, 61.), Sumudica (Andorka, 61.). Újpest: Vlaszák – Szélesi, Tamási, Juhár, Vanczák – Tokody (Cseri, 79.), Korolovszky (Móri, 73.), Farkas, Rósa H. (Simek, 65.), Rósa D. – Horváth. Gólszerzők: Böőr (63.), Szekeres (69.).
MTK–SIÓFOK 3-1 (2-0) Hidegkuti-stadion, 1500 néző, vezette: Megyebíró. MTK: Hajdu – Molnár, Szmiljanics, Pető – Zavadszky, Andronic, Madar (Czvitkovics, 69.), Illés, Füzi Á. – Juhász R. (Rednic, 81.), Silva. Siófok: Csernyánszki – Pusztai, Kuttor, Koller – Grósz (Juhász T., 78.), Kovács P. (Szabó Cs., 65.), Schultz, Schwarcz, Soós (László, 8.) – Csordás, Fülöp. Gólszerzők: Illés (29.), Silva (37.), Juhász R. (74.), illetve Csordás (90.).
DUNAFERR–VIDEOTON 2-2 (1-0) Dunaújváros, 1000 néző, vezette: Kiss B. Dunaferr: Bita – Szabó G. (Tamási, 70.), Pintér, Vaskó, Rozsi – Nikolov, Medics (Drobnjak, 61.), Nyúl, Báló – Lengyel, Rompos (Klement, 80.). Videoton: Végh – Kunzo, Vochin, Ristics, Vasas – Magasföldi, Dvéri, Kóczián, Szabó T. (Köntös, 68.) – Korsós (Róth, 74.), Terjék (Földes a szünetben). Gólszerzők: Lengyel (21.), Nikolov (66.), illetve Vochin (59.), Róth (86.).
NB I/B, 32. FORDULÓ: Celldömölk–Balassagyarmat 1-0 (0-0), Pécs–REAC 6-1(4-0), Nyírség-Spartacus–Hévíz 4-1 (2-1), Kaposvár–Szolnok 1-1 (0-0), Tatabánya–Haladás 0-2 (0-1), Monor–Kecskemét 0-7 (0-3). Az élcsoport: 1. Pécs 63, 2. REAC 52, 3. Büki TK 51.
A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA. 23 gólos: Kenesei (ZTE), 21 gólos: Illés (MTK), 16 gólos: Sumudica (Debrecen), 15 gólos: Tököli (FTC), 14 gólos: Kovács Z. (Újpest), Tóth M. (Sopron), 13 gólos: Horváth F. (Újpest).
KÖVETKEZIK. 32. forduló. Május 30., péntek: FTC–Debrecen, Újpest–MTK, Siófok–Győr. Május 31., szombat: Videoton–Sopron, Békéscsaba–ZTE, Kispest–Dunaferr.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.