Ha nem ismernénk a bosnyák és a magyar női kézilabdázás közötti jelentős különbséget, komolyan aggódhatnánk a közelgő világbajnoki selejtező miatt, hiszen még Mocsai Lajos szövetségi kapitány sem ismeri pontosan az ellenfelet. Mindössze annyi támpontja van, hogy az a Zseljeznicsar nyerte a bajnokságot, amelyet a Győr a KEK-ben otthon és idegenben is simán legyőzött. Ez persze megnyugtató is lehetne a holnapi első idegenbeli mérkőzés előtt, csakhogy a hírek szerint a bosnyákok igyekeznek élni a szabályok adta lehetőséggel, és horvát, valamint szerb játékosokat honosítottak.
– Bár valóban mi vagyunk a párharc esélyesei, de egy pillanatig sem becsülhetjük le az ellenfelet, mert az nagyon sokba kerülhet – mondja a tőle megszokott óvatossággal Mocsai Lajos. – Ahhoz, hogy az olimpiai kvalifikáció megszerzésére legyen lehetőség, most nem szabad hibázni. Tuzlában várhatóan pokoli hangulat vár majd ránk, hiszen ezekben az országokban mindig nemzeti ügy a siker. Ha pedig vérszemet kapnak a hazai játékosok, abból komoly baj lehet. A játékstílusukat azért el tudom képzelni, hiszen Szvetlana Kitics a szövetségi kapitány, aki a Zseljeznicsar edzője is, azaz várhatóan a klubcsapatához hasonló taktikai elemeket alkalmaz a válogatottban. A nagy tét miatt most nem kísérletezhetek, döntően az Európa-bajnokságon szerepeltekre számítok.
Természetesen a visszavonulás előtt álló Pádár Ildikó helyén más kap lehetőséget beállóként. A bajnok Dunaferrben folyamatosan kiemelkedően játszó Bohus Bea előtt nyílt meg a lehetőség, míg a kapuban Sugár Tímea sérülése, no meg Pálinger Katalin kiváló formája miatt egyértelműen a dunaújvárosi kézilabdázó juthat főszerephez.
– A bajnokcsapat játékosain egyértelműen érződött a hét elején a nemzetközi kupadöntő elvesztése, de nem hiszem, hogy ez rányomná a bélyeget a játékukra, annál sokkal tudatosabb kézilabdázók – teszi hozzá a kapitány. – Mindenkin érzem, hogy tisztában van a selejtező jelentőségével. Remélem, már idegenben is tudunk nyerni, s akkor a jövő szombati nyíregyházi visszavágóra nyugodtan készülhetünk majd.
Másodpercekkel a dudaszó után is látványos gólt szerzett a magyar válogatott
