Az Orosz Olimpiai Bizottság bejelentése szerint Moszkva is pályázik a 2012-es olimpiai játékok megrendezésére. Az eseményre eddig Párizs, London, New York, Lipcse, Madrid és Havanna pályázik, elképzelhető még Isztambul, illetve két brazil nagyváros, Rio de Janeiro és São Paulo, valamint az indiai Haidarábád jelentkezése is a június 15-i határidőig.
Az olimpia megrendezésének gondolatát erősen támogatja a moszkvai városi kormány és Jurij Luzskov polgármester egyaránt. A döntés után Luzskov elsősorban azt emelte ki, hogy Moszkva képes a résztvevők teljes biztonságának garantálására. Az Orosz Olimpiai Bizottság a jövő héten egyeztet Mihail Kaszjanov miniszterelnökkel, és German Gref gazdasági miniszterrel a játékok megrendezéséhez szükséges állami garanciákról. Luzskov szerint az 1980-ban már olimpiát rendező Moszkva rohammunka nélkül, nyugodtan tudna felkészülni 2012-re. A polgármester szerint a szükséges infrastruktúra rendelkezésre áll még 1980-ból, és bár egy részük felújításra, illetve korszerűsítésre szorul, az orosz főváros időre elkészülne a beruházásokkal.
Az első moszkvai játékok során a NOB finanszírozta a költségek 70 százalékát, akkor Moszkva új televíziós központtal, repülőtérrel, és számos sportlétesítménnyel gazdagodott. Azért is fontos az olimpia, mert az 1980-as játékok csonka volt, több ország, köztük az Egyesült Államok bojkottálta a játékokat.
Moszkva is pályázik
SPORTDIPLOMÁCIA
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!