Pulaiék újra megpróbálják

Az olimpiai bajnok Novák Ferenc, Pulai Imre kenu kettős nem indulhat együtt a hét végi Világkupa-versenyen Szegeden. A Honvéd versenyzői közül Pulai Imre egyesben rajtolni fog, de ez nem jelenti azt, hogy feladták volna, mert a válogató versenyeken párosban próbálják kiharcolni a világbajnoki szereplést.

Salánki Miklós
2003. 05. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétévi sikertelen próbálkozás után elterjedt az a hír, hogy a 33 éves Novák Ferenc és a 35 éves Pulai Imre feladja a fiatalokkal való vetélkedést, mert a sydneyi olimpia megnyerése óta nem tudták kiharcolni a világbajnoki indulást. A május elejei, szolnoki tájékoztatón Novák Ferenc betegségre hivatkozva nem indult. A szakemberek ezt azzal magyarázták, hogy nem volt felkészülve.
– Meglepődve hallom és olvasom, hogy mi mindent híresztelnek rólam – magyarázta Novák Ferenc. – Az igazság az, hogy az idénynyitó előtt belázasodtam, és ezért két hetet ki kellett hagynom. Mindenkinek üzenem, már jól vagyok, és készülök a júliusi válogatóra, amelyen Pulai Imrével mindkét olimpiai távon rajtolunk.
A társ nélkül maradt Pulai Imre egyesben indult a szolnoki felmérőn, s mindkét távon második lett. A hét végi Világkupa-versenyen Kolonics Györggyel és a nemzetközi élmezőny többi tagjával csatázik majd ötszáz méteren.
– Továbbra is párosban készülök Novák Ferenccel – mondta Pulai Imre –, de úgy gondoltam, lemérem, hogy egyesben hol a helyem a nemzetközi élmezőnyben. Talán ezer méteren nagyobb eséllyel rajtolhattam volna Szegeden, de nem baj, hogy a kapitány így döntött. A fő az, hogy versenyezzek. A júliusi világbajnoki válogatón pedig a vízen szeretnénk cáfolni mindenféle mendemondát.
Erre a cáfolatra nem csupán a válogatott szakvezetése vár, mert a magyar kenus szakágban két év óta hiánycikk egy világklasszis páros. Éppen ezért Kolonics György is újra megpróbálja kettesben, a fiatal Kozmann Györgygyel rajtol Szegeden. Pulaiék két éve ígérgetik a visszatérést az elitbe, ezért már meglepetés lenne, ha ez sikerülne.
A szegedi Vk-versenyen induló magyar csapat. Férfiak. 1000 m. K1: Vereckei és Kökény. K2: Siebel, Molnár és Kammerer, Veréb. K4: Benkő, Gyökös, Bauer, Kucsera és Szabó G., Járik, Botond, Jármy. C1: Joób és Kronecker. C2: Kozmann, Kolonics és Zala, Iván. 500 m. K1: Vereckei és Benkő. K2: Kammerer, Veréb és Gyökös, Hegedűs. K4: Siebel, Kökény, Vereckei, Beé és Szabó G., Járik, Sík, Csamangó. C1: Kolonics és Pulai. C2: Kozmann, Kolonics és Kovács G., Bozsik.
Nők. 1000 m. K1: Kovács K. K2: Szabó Sz., Bóta és Paksy, Rasztótzky. K4: Dékány, Viski, Keresztesi, Szabó Á. és Patyi, Kollár, Faldum, Móni. 500 m. K1: Kovács, Paksy. K2: Szabó Sz., Bóta és Paksy, Rasztótzky. K4: Kovács, Szabó Sz., Viski, Bóta és Paksy, Rasztótzky, Fazekas, Janic.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.