Sávolt: Coria következik

-TENISZ-

2003. 05. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Remekül alakult az utóbbi két nap a francia nyílt bajnokságon magyar szempontból, hiszen szerdán egyesben Sávolt Attila és Mandula Petra is borította a papírformát legyőzvén esélyesebb ellenfelét, tegnap pedig a Mandula, Wartusch magyar–osztrák kettős is továbbjutott.
Sávolt Attila győzelme a 27. helyen kiemelt, orosz Mihail Juzsnyij ellen önmagáért beszél, ám a 27 éves magyar versenyzőnek még ennél is nagyobb bravúrra lesz szüksége a 32 között, ahol a 7. helyen kiemelt, argentin Guillermo Coriával találkozik. Hiába szorított Sávolt a dél-amerikai szerdai ellenfeléért, a német Nicolas Kieferért, Coria továbbjutott, ráadásul Kiefer meg sem izzasztotta nagyon. Sávolt 2000-ben egyszer már bejutott a 32 közé, de ott elvérzett. Most élete legjobb eredményét érheti el a Roland Garroson.
Mandula Petra a szintén orosz, 11. kiemelt Anasztaszja Miskinát búcsúztatta. A tavalyelőtti Roland Garroson a nyolc közé jutó magyar lány edzője, Köves Gábor így emlékezett vissza: „Miskinának a második adogatása a sebezhető pontja, és ezt jól használtuk ki. Petra jó formában van, eddig nagyon elégedett vagyok a játékával, a hozzáállásával és a taktikájával is.”
A 25 éves sportolónő a 32 között ma a világranglistán 65. olasz Flavia Pennettával találkozik. Mandula az osztrák Patricia Wartuschsal párosban magabiztosan jutott tovább. Egyéniben kiesett a férfiaknál az argentin Nalbandian (8.), a nőknél pedig a szerb Dokics (10.).
Érdekesebb eredmények. Férfi egyes, 2. forduló: Vicente (spanyol)–Grosjean (francia, 14.) 7:6 (7-3), 6:3, 6:3., Coutelot (francia)– Nalbandian (argentin, 8.) 6:3, 6:3, 4:6, 2:6, 6:1, Schalken (holland, 12.)–Santoro (francia) 6:1, 6:3, 6:4. Női egyes, 2. forduló: Clijsters (belga, 2.)–Weingärtner (német) 6:2, 6:2, Pisnik (szlovén)–Dokics (szerbia–montenegrói, 10.) 4:6, 6:3, 6:2. Női páros: Mandula, Wartusch (magyar, osztrák, 7.)– Pucsek, Rogyionova (fehérorosz, orosz) 6:0, 6:3.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.