Sopronban is nyert a PVSK

KOSÁRLABDA

Kemenczky Zoltán
2003. 05. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ebben a szezonban ötödször, a bajnoki döntőben másodszor találkozott a honi női kosárlabdázás jelenlegi két legjobb együttese, a Pécs és a Soproni Postás. Az alapszakaszban mindkét későbbi finalista hozta a hazai mérkőzését, a kupadöntőt és a döntő nyitó mecscsét azonban már a PVSK nyerte. A végjáték második soproni öszszecsapása előtt az összesítésben 1-0-s hátrányban lévő hazaiak esélyeit nem növelte, hogy két kulcsemberük, Csákány és Papp betegség miatt épphogy nem kényszerült kihagyni a meccset.

Ellenállhatatlanul kezdett a Pécs, amely Károlyi és Branzova kosaraival villámgyorsan elhúzott. A Postás játékosai azonban nem estek kétségbe, megkezdték a szívós és módszeres felzárkózást, s a negyed utolsó előtti percében Englert, valamint Eördögh pontos dobásaival átvették a vezetést, időkérésre kényszerítve ezzel Rátgéber Lászlót, a pécsiek szakvezetőjét. A time out eredménye az lett, hogy Érika és Tranquilli is elronthatatlan helyzetbe került a Postás palánkja alatt, ezzel újra a baranyaiaknál volt az előny. A magas színvonalú első tíz perc csattanójaként azonban a ragyogóan kosárlabdázó Eördögh a dudaszó pillanatában triplát dobott a pécsi gyűrűbe, így 22-22-ről kezdődhetett a második felvonás.

Az elsőnél kevesebb pontot hozó, sokkal több hibával tarkított második negyedben a Postás sokáig mindig egy lépéssel az ellenfele előtt járt, ám ezúttal a PVSK-é volt a végjáték. Béres büntetőjével vette át a vezetést a Rátgéber-csapat, s a slusszpoén ezúttal is a vendégeké volt: Iványinak az utolsó másodpercben szerzett duplájával 43-41-es pécsi vezetéssel vonultak el a nagy szünetre a felek. Az első félidő legfigyelemreméltóbb teljesítménye Eördögh nevéhez fűződött: a vendéglátók hátvédje már 15 perc után 16 pontnál tartott.
Rendkívül kiélezett végjátékot ígért a harmadik negyed, tekintve, hogy az újabb tíz perc során továbbra sem lehetett még csak sejteni sem, melyik csapat nyeri a mérkőzést. Az 53-53-ról induló utolsó felvonásban az éles helyzetekben nagyobb tapasztalattal bíró Pécs javára látszott billenni a mérleg nyelve. Nem a Postás centereinek védekezését dicsérte, hogy Érika egyre többször kapta tiszta ziccerben a labdát a tábla alatt, s a brazil mellett Iványi és Újvári is jó betörésekkel, dobásokkal zilálta szét a soproniak védekezését.

Meszlényi Róbert, a Postás vezetőedzője valamivel több mint három perccel a lefújás előtt érezhette először, hogy nagy a baj. Akkor, amikor Iványi triplájával nyolcpontos előnyhöz jutott a PVSK. A fiatal szakember időkérése sem segített azonban a hazaiakon, sőt a hátralévő időben a Pécs egészen könnyedén szerezte a kosarait, és végül 76-65-re nyert. A közönség viszont nem a pécsiek jó hajrájában, hanem Forrai játékvezető tevékenységében látta a soproni kudarc okát, és e véleményének igen vehemensen adott hangot. Ez azonban nem változtatott a lényegen: a PVSK 76-65-ös sikerével 2-0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban, s vasárnap hazai pályán akár megszerezheti az aranyhoz szükséges győzelmet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.