A ligatanács szigorítana

MTI
2003. 06. 05. 6:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NB I-es klubok tulajdonosait, illetve képviselőit tömörítő ligatanács tegnap intézkedési javaslatokat fogadott el, amelyeket a sportminisztérium elé terjeszt, illetve saját hatáskörben foganatosít a múlt pénteki, Üllői úti és siófoki rendbontások után.
A ligatanács javasolja, hogy a sportrendezvényeken elkövetett rendzavarás garázdaságnak minősüljön, és hogy mindez minősített esetként szerepeljen a törvényben. Az ilyen ügyekben gyorsított eljárás lefolytatását látják indokoltnak.
A sportrendezvények olyan társadalmi események – véli a testület –, amelyek biztosítását a rendőrségnek kötelessége térítés nélkül ellátni. Így javasolják, hogy töröljék a sporttörvényből a rendező sportszervezetekkel szemben támasztott szerződéskötési kötelezettséget és annak anyagi konzekvenciáit. A ligatanács véleménye szerint a rendőrség, amikor a rendzavarók ellen fellép, közfeladatot lát el, így ezért külön díjazás nem illeti meg.
A tanács szerint az adatvédelmi biztos eddigi állásfoglalásaival azt a szűk csoportot védte, amely elrontotta több ezer szurkoló szórakozását. A rendőrség név szerint, lakcím szerint, munkahely és telefonszám szerint ismeri a visszaeső rendbontókat. Ezekről az eseményekről videofelvételek és fotók állnak évek óta rendelkezésre, a példás büntetések azonban elmaradnak. Javaslatuk szerint el kell érni, hogy a szervezők által kihelyezett videokamerák felvételei bizonyító erejűek legyenek a garázdákkal szemben.
A Magyar Labdarúgóliga (MLL) 2003. július 26-tól a sportszervezetekkel egyeztetett szektorokba kötelező érvénnyel bevezeti a szurkolói kártyát. Csak ezekkel a regisztrációval megszerzett szurkolói kártyákkal lehet a meghatározott szektorokba jegyet váltani, illetve belépni. Az MLL továbbá kötelező jelleggel írja elő, hogy az idegenben szereplő csapat szurkolói csak szurkolói kártyával válthatnak jegyet. Jogszabályi felhatalmazással tavasztól a szurkolói kártyát mindenki számára kötelezővé tennék.
*
A liga fegyelmi bizottsága meghallgatta az FTC, a DVSC, a Győr és a Siófok képviselőit, majd fegyelmi eljárás alá vonta Szeiler Józsefet, az FTC Rt. vezérigazgatóját, illetve magát az rt.-t, valamint Sallói Istvánt, a Siófok Labdarúgó Kft. ügyvezető igazgatóját és a kft.-t. Az érintetteket jövő keddre idézték be.
*
Elfogott a rendőrség három újabb gyanúsítottat, köztük azt a férfit, aki Szentes Lázárt, a vendégek edzőjét hátulról leüthette az FTC–DVSC mérkőzés után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.