A tízpróbázó újabb próbatétele

ALTÉTIKA

Salánki Miklós
2003. 06. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt nem lehet mondani, hogy a vízcsapból is Zsivótzky Attila folyik, sőt aki nem olvas sportújságot, azt is hihette, hogy az 1996-ban ifjúsági világbajnok tízpróbázó idejekorán abbahagyta a versenyzést. Persze, aki nyomon követi a sportág eseményeit, az is csak elvétve találkozik az elmúlt évszázad legjobb magyar atlétájának, Zsivótzky Gyula fiának a nevével.

Jól jelzi a magyar atlétika egyik legnagyobb tehetségének pályafutását, hogy az elmúlt hat évben nem volt olyan beszélgetésünk, amelyen ne jött volna szóba az egészségi állapota. Az ifjúsági világbajnoknak ugyanis nem csak riválisaival kellett megküzdenie, mert az egyik legnagyobb ellenfele saját egészsége volt. Ebben az évek óta tartó, bizonytalan kimenetelű csatában kivétel volt a 2001-es edmontoni világbajnokság, amelyen végre tudásának megfelelő teljesítményt nyújtva a negyedik helyet szerezte meg. Ez az eredmény bizonyította, hogy Zsivótzky Attila számára zavartalan felkészülés esetén nem lenne elérhetetlen a csúcs.

Az odavezető úton tavaly újabb kanyargós rész következett, mert egy jól sikerült felkészülés után ismét megsérült, ezért le kellett mondania az Európa-bajnokságon való indulást.

– A hosszú kényszerszünet lelkileg ugyan megviselt – magyarázta Zsivótzky Attila –, de azért nem élek rettegve. Úgy szokták mondani, az ember mindent képes megszokni, így azt is, hogy számomra alig-alig adatott meg az elmúlt években a nyugodt felkészülés. Az orvosok szerint sérüléseim okozója az, hogy a gerincem rendellenesen fejlődött. Az elmúlt évben Németországba is jártam kezelésre, s végül gyógyultan kezdhettem el a felkészülést.
A többpróbázó számára a téli fedettpályás-idény jól sikerült, gáton egyéni csúcsot javított, az öszszetett bajnokságban pedig szoros csatában ezüstérmet nyert. Kitűnő fizikai állapotban várta a szabadtéri idényt, de sajnos május végén a hagyományos götzisi nemzetközi viadalt sérülés miatt le kellett mondania. Mindezek után kellemes meglepetés volt, hogy az elmúlt héten rajthoz állt az Arles-ban rendezett nemzetközi tízpróbaversenyen, amelyen 7923 ponttal ötödik lett.

– Három héttel a götzisi viadal előtt elkezdett fájni a hajlítóizmom, ezért le kellett mondani az indulást. Azóta az állapotom javult, ezért rajtoltam Arles-ban, mert le akartam mérni, hol tartok. A visszajelzés elég vegyes volt, a két ugrószámmal, a magassal és a távollal elégedett voltam, a fizikai számokban még van min javítani.
Zsivótzky Attila két hétig Tatán készül, majd egy németországi versenyen szeretné teljesíteni a 8090 pontos világbajnoki szintet. Igaz, a tavalyi eredményével már megszerezte a jogot a párizsi világbajnokságon való indulásra, de amint elmondta: a szintnél jobb teljesítményt szeretne elérni, hogy eséllyel indulhasson a vb-n, ahol a két évvel ezelőtti negyedik helyezése után a dobogó a cél. Az előrelépése elsősorban egészségi állapotán múlik.

A nyolcvanasok klubjában
Újabb magyar kalapácsvető dobta túl a nyolcvanméteres határt. Botfa Péter 80,67 méterrel nyerte a férfi kalapácsvetést a zalaegerszegi atlétikai országos vidékbajnokságon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.