Boldog a mediterrán város

Háromévi másodosztályú tagság után került vissza az NB I-be a pécsi labdarúgócsapat, a PMFC. A beteljesülést az előző fordulóban a Balassagyarmat ellen aratott fölényes, 5-1-es győzelem jelentette.

Róth Ferenc
2003. 06. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra a kérdésre, hogy vajon hol lakik mostanában a boldogság a magyar futballban, egyértelmű lehet a válasz. Pécsett, a mediterrán városban. A feljutás senkinek nem volt meglepetés, hiszen a piros-feketék már tavaly szeptemberben elfoglalták, majd kibérelték az első helyet a tabellán.
– Nem mondom, hogy törvényszerű volt a sikerünk, az azonban jelent valamit, hogy szinte az egész szezonban az élen állt az együttes – mondja Pázmándy Zsolt, a PMFC Kft. igazgatója, aki szerint a bajnoki címet több, első hallásra egyszerű dolog hozta meg. A csend, a rend, a nyugalom és a megtervezett, módszeresen felépített szakmai munka.
A város csapatának a vezetői – mint mondja az igazgató, soha nem ígértek s nem is fognak olyat, amit nem tudnak teljesíteni. A PMFC költségvetése – mindössze 130 millió forint volt – éppen elegendő a cél, az NB I elérésére.
Az első osztályban több kell, „hozzávetőlegesen 200 millióra lesz szükség a működésünkhöz, hiszen többek között juniorcsapatot is indítanunk kell”.
Az igazgató az anyagi források megerősítésén túl – a PMFC-nek nincs főszponzora, a forintokat az önkormányzat biztosította – a szakmai munka további erősítését és az „emberi oldalt” (értsd: új játékosok igazolása) tartja a legfontosabbnak. Az előbbivel nincs gond, a vezetőedzői posztot másfél éve betöltő, fiatal volt futballista, Nagy Tamás kitűnő munkát végzett.
„Lényegesnek tartom, s ezt a munkát már most el kell kezdeni, hogy egyben maradjon a csapat, bár feltételezem, nem sokan vágynak el most innen, hiszen az NB I-nek varázsereje lehet. A vezetőedzővel való egyeztetés után dől majd el, hogy kiket s milyen posztokra igazolunk, mert egyértelmű, hogy erősítésre szükség lesz.”
Az együttes régi pályáján, Újmecsekalján játssza majd a mérkőzéseit. Abban a stadionban, amelynek a játékterét felújítják, s a tervek szerint 12 ezer férőhelyesre bővítik a jelenleg hétezerről.
Pázmándy megemlíti, hogy feléjük nem volt, nincs szenzáció, mert a múlt évük „arról szólt, amiről kell. A futballról, s annak egyik elengedhetetlen kellékéről, a győzelemről”.
Becsüljük meg, mert nem mindenütt mondhatják el ugyanezt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.