-LABDARÚGÁS-
Kerülgeti egymást a két válogatott. A lettek pénteken délelőtt érkeztek meg Budapestre, s azonnal a Margitszigetre, a Grand Hotelbe mentek. Néhány órával később pedig befutott – majdnem ugyanoda – a magyar válogatott is. A Gellei-csapat a szomszédos Thermál Szállóban lakik, így a két együttes tagjai akár meg is leshetik egymást, bár a péntek délelőtti információ szerint még csak nem is találkoztak a futballisták. A lényeg persze úgyis azon lesz, hogy mit kezdenek majd egymással a 20.15-kor kezdődő (tv: m1) Európa-bajnoki selejtezőn.
Ami a magyarokat illeti, nem a legkedvezőbbek az előjelek. Szerdán Szűcs Lajos, az FTC kapusa távozott a tatai táborból, csütörtökön pedig Király Gábor vádlisérülése okozott gondot a kapitánynak.
– Azt hittem, hogy a szerdánál rosszabb már nem jöhet. Aztán kiderült, hogy ezek a napok nem a magyar futballért vannak. A délutáni edzésen elején Király Gabi közölte, hogy nem tud ráállni a bal lábára. Azóta már tudjuk, hogy izomszakadást szenvedett, s szerdán sem tud védeni a San Marino elleni meccsen – mondta Gellei, aki megint elővette a telefonos noteszét, felcsapta a V betűnél, felhívta Vlaszák Gézát, az Újpest kapusát, hogy jöjjön. Jött is, és minden bizonnyal ő lesz Végh tartaléka a szombati találkozón.
Más hír nincs a válogatott háza tájáról, bár az elmúlt napok tükrében tán jobb is. Pénteken délután csapatértekezlet volt, majd este a selejtező előtti utolsó edzést vezényelte Gellei a Puskás-stadionban. Az edzés után a kapitány kijelölte a csapatot: Végh – Urbán, Dragóner, Juhár – Fehér, Lisztes, Lipcsei, Dárdai, Lőw – Szabics, Kenesei.
A Magyar Televízió 1-es csatornája élőben közvetíti a találkozót, amelyet ugyanaz a német bírói hármas vezet, amely a múlt szerdai AC Milan–Juventus Bajnokok Ligája-döntőn közreműködött: Merk, H. Müller és Schräer.
A lettek úgy bezárkóztak a Grand Hotelbe, hogy a színüket sem lehet látni. Érthető a titkolózás, hiszen az ő számukra is nagy a tét. Veretlenül állnak a csoport élén – még gólt sem kaptak az eddigi négy meccsükön –, s egy számukra kedvező pesti eredmény már valóban elindíthatná őket Portugália, az Eb-döntő felé.
Tisztában van ezzel a szövetségi kapitány, Aleksandrs Starkovs is, aki két meghatározó játékosát nem hozhatta magával a szakvezető. A Premier League-ben szereplő Paharst, valamint az Izraelben játszó csatárt, Prohorenkovst. Starkovs szövetségi kapitány csak a találkozó előtt egy órával adja meg, kik játszanak kezdőcsapatában.
A magyar–lett találkozók múltjában nem nehéz böngészni: a két csapat eddig csupán egyetlen alkalommal találkozott egymással. 1995-ben, a Fáy utcában, barátságos találkozón. A Mészöly Kálmán vezette magyar csapat Hamar két és Csertői egy góljával 3-1-re nyert.
A válogatott mérkőzés előtt a Stadion Szállóban neves közéleti személyiségek, színészek és sportolók írnak alá nyilatkozatot a magyar labdarúgásért, az erőszak és a gyűlölet ellen.
A 4. csoport állása: 1. Lettország 10 pont/4 mérkőzés, 2. Lengyelország 7/4, 3. Magyarország 5/4 (5-3), 4. Svédország 5/3 (3-2), 5. San Marino 0/5
Utánpótlás Eb-selejtező: Magyarország–Lettország 3-1 (3-1). Dunaújváros, 3000 néző. Gólszerzők: Buzsáky (11.), Torghelle (35., 42.), illetve Kolesnikovs (13.).
***
FOCIZIK EURÓPA. A hét végén 20 Eb-selejtezőt rendeznek a kontinensen. 1. csoport: Málta–Ciprus, Izrael–Szlovénia. 2. csoport: Románia–Bosznia-Hercegovina, Dánia–Norvégia. 3. csoport: Moldova–Ausztria, Fehéroroszország–Hollandia. 4. csoport: Magyarország–Lettország, San Marino–Svédország. 5. csoport: Skócia–Németország, Izland–Feröer-szigetek, 6. csoport: Ukrajna–Örményország, Spanyolország–Görögország. 7. csoport: Macedónia–Liechtenstein, Szlovákia–Törökország. 8. csoport: Bulgária– Belgium, Észtország–Andorra, 9. csoport: Finnország–Szerbia-Montenegró. 10. csoport: Írország–Albánia, Svájc–Oroszország.
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
