A 2001. szeptemberi Olasz Nagydíjon győzött először Juan Pablo Montoya a Formula–1-ben, azóta várt az újabb elsőségre. Végül vasárnap a monacói hercegségben nyerte meg pályafutása második nagydíját. Sikere kulcsa az volt, hogy már a rajtnál megelőzte a végül második helyen végzett Kimi Räikkönent, majd hiba nélkül teljesítette a hátralévő 77 kört. „A csapatnak nagy szüksége volt erre a győzelemre – mondta a győztes kolumbiai. – Ralf Schumacher megszerezte az első rajtkockát, én pedig nyertem. A boxból azt mondták nekem, igyekezzek, hogy Kimit magam mögött tudjam. Amikor ez sikerült, lelassítottam, és ura lettem a helyzetnek.”
A Montoya által említett Ralf Schumacher 17-18 kör után vészesen lelassult, mint kiderült, a gumikkal voltak gondjai. Ezért a tervezettnél korábban hajtott a depóba, nem csoda, ha az első kiállások után két helyet veszített.
A pontversenyben vezető Räikkönen egyébként stabilan tudta tartani a Williamsek által diktált tempót, sőt a futam egyes szakaszaiban – például a végén – gyorsabb volt Montoyánál.
„Talán lett volna esélyem Montoya elé kerülni, de mind a két tankolás előtt nagy volt a forgalom a pályán – mondta a 23 éves pilóta. ”
Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke az elmaradt győzelemért egyetlen embert tett felelőssé: „Villeneuve-ön múlt az első helyünk, mert kritikus időszakban több mint egy körön át feltartotta Kimit, aki másodperceket veszített. A második hely sem rossz, a gyártók versenyében újra az élen állunk.
A Ferrari ezúttal nem volt igazán versenyben a Williamsszel és a McLarennel, azaz a Michelin abroncsok Monte Carlóban egyértelműen jobbak voltak a Bridgestone gumiknál. Michael Schumacher talán jobb eredményt érhetett volna el a 3. helynél, az ötödik rajthely azonban meghatározta a versenyét.
„Ha nem ragadtam volna Trulli mögé a verseny első részében, talán látótávolságon belül tudtam volna maradni Räikkönen mögött” – mondta az ötszörös világbajnok.
Schumacher és a Ferrari vezetői a Bridgestone-t kritikával illették. „Az autó versenyképes volt, a gumik viszont nem” – mondta Ross Brawn technikai igazgató. „Aki a Michelint használó csapatok közül jól választ gumit, az elöl van. Az, hogy mi a Bridgestone-nal is tudjuk tartani a lépést, azt bizonyítja, hogy nagyon jó autónk van – fűzte hozzá Michael Schumacher.
Ten Years Since Viktor Orban's Border Fence Drew Ire of Brussels + Video
