Mandula útja egyesben véget ért

TENISZ

–
2003. 06. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sikerült megismételnie 2001-es bravúrját Mandula Petrának. A magyar versenyzőnő a francia nyílt bajnokság nyolcaddöntőjében 4:6, 6:2, 7:5-re kikapott a 8. helyen kiemelt amerikai Chanda Rubintól.

Szenzációt szimatoló újságírók és fotóriporterek gyülekeztek a szinte néptelen Court 1 sajtópáholyában vasárnap délután a Roland Garroson, amikor Mandula Petra az első játszmát 6:4-re megnyerte a 8. helyen kiemelt Chanda Rubin ellen a nyolcaddöntőben.

Egyébiránt a bréklabdák szettje volt az első, hiszen a magyar és az amerikai játékos körülbelül annyiszor nyerte el ellenfele adogatását, mint amennyiszer a sajátját hozta. Az árnyékban is 34 fokos hőségben Mandula higgadtnak tűnt, csak egyszer ragadtatta magát kiszólásra – Csúszik ez a sz…! –, és 32 perc alatt játszmaelőnyhöz jutott.

A magyar teniszezőnő ismét lázba hozta a közönséget, amely szokás szerint a gyengébbnek tartott félnek adott nagyobb támogatást. „Allez, Petra, allez!” – lehetett hallani mindenünnen, főként a második szettben, amikor Mandula 0:3 után feljött, és ekkor úgy látszott, harmadik játszma nem is lesz. Azonban a hirtelen fellángolás után a tűz kihunyt, így Rubin simán, 6:2-re nyerte a szettet, és egyenlített.

A lehető legrosszabbul kezdődött a döntő felvonás is, hiszen percek alatt 3:0-ra elhúzott az amerikai lány, majd 5:3-nál három mérkőzéslabdája volt. Mandula azonban képes volt felállni, óriási bravúrral hárította mind a hármat, és visszavette a brékelőnyt. Ezzel azonban ellőtte minden puskaporát, így az esélyesebb amerikai 6:5-nél ismét elvette Petra adogatását, és 1 óra 58 perc után az újabb mérkőzéslabdát azonnal kihasználta.
„Egyszerűen nem éreztem a labdákat, nem ment a játék, pedig nem is izgultam – kesergett Mandula. – Egy-egy ejtés jött be néha, de mivel az ellenfelem sem fogott ki jó napot, igazából még így is nyernem kellett volna.”

A juniortorna első fordulójában Balázs György győzött, Németh Virág és Szávay Ágnes kikapott.
Roland Garros, egyes, nyolcaddöntő. Férfiak: Verkerk (holland)–Schüttler (német, 11.) 6:3, 6:3, 7:5; Kuerten (brazil, 15.)–Gaudio (argentin, 21.) 7:6, 7:5, 5:7, 6:3; Agassi (amerikai, 2.)–Saretta (brazil) 6:2, 6:1, 7:5; Moyá (spanyol, 4.)–Novak (cseh, 13.) 7:5, 6:3, 6:2. Nők: Rubin (amerikai, 8.)–Mandula 4:6, 6:2, 7:5; Mauresmo (francia, 5.)–Serna (spanyol) 6:1, 6:2; S. Williams (amerikai, 1.)–Szugijama (japán, 16.) 7:5, 6:3; Henin-Hardenne (belga, 4.)–Schnyder (svájci, 19.) 6:3, 2:6, 6:2; Clijsters (belga, 2.)–Maleeva (bolgár, 15.) 0:6, 6:2, 6:1; Martinez (spanyol, 24.)–Davenport (amerikai, 6.) 6:4, 2:0-nál Davenport feladta. Vegyes páros, a 16 közé jutásért: Mandula, Oliver (magyar, amerikai)– Callens, Koenig (belga, dél-afrikai) 6:4, 6:0.

Márton István (Párizs)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.