Röviden

MTI
2003. 06. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Párbajtőrezüst
Második helyen végzett a magyar női párbajtőr-válogatott a havannai Világkupa-versenyen. A Nagy Tímea, Mincza Ildikó, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka összeállítású csapat a döntőben a németektől szenvedett 43:42-es vereséget. (MTI)
Kovács távozik
A Kispest-Honvéd társtulajdonosa, Kovács Attila bejelentette, hogy elhagyja a másodosztályba kiesett klubot, így a piros-feketék az eddiginél is nehezebb anyagi helyzetbe kerülhetnek. (MN)
Détári marad
A Lombard-Haladás csapatával az első osztályba jutott Détári Lajos megegyezett Bíró Péter tulajdonossal, így az NB1.hu értesülése szerint egy évig az élvonalban is az egykori világválogatott irányíthatja az együttest. (MN)
Közvetítés a temetésről
Knézy Jenő sportriportert ma,
15 órakor helyezik végső nyugalomra a Farkasréti temetőben, s az MTV mindazoknak, akik nem tudják kegyeletüket személyesen leróni, élő, húszpercnyi közvetítést ad a helyszínről. (MTI)
Eredmények és nyeremények
A totó 25. heti eredményei: X, X, 1, 2, X, 1, 1, 1, 2, 1, 1, 2, 2, +1-es 2. A nyeremények. 13+1-es 10 333 194, 13-as 647 608, 12-es 11 189, 11-es 981, 10-es 267 forint. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.