Röviden

MTI
2003. 06. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három meglepetés
Az úszók országos bajnokságának második napján, Székesfehérváron három számban is meglepetésgyőzelem született. 100 méteren mellen Reményi Diána Kovács Ágnest megelőzve nyert, míg a férfiak között a címvédő Flaskay Mihály Bodor Richárd és Güttler Károly mögött csak a harmadik lett. A női 100 méter háton Decsi Eszter legyőzte a ranglistavezető Szepesi Nikolettet. (MTI)

Bencze a draftlistán
Az Albacomp 22 éves kosarasának, Bencze Zoltánnak a neve is szerepel az észak-amerikai profi bajnokság legújabb, 129 fős draftlistáján. A június 26-án New Yorkban sorra kerülő játékosbörze internetes honlapja kiemeli, hogy a bajnoki bronzérmes, 211 centi magas center az elmúlt szezon alapszakaszában átlagosan 12,1 pontot dobott és 8,3 lepattanót szedett mérkőzésenként. (MTI)

Nehéz sorsolás
A wimbledoni selejtezők befejezése után kiderült, hogy a világranglistán 203. Kapros Anikó a 19. helyen kiemelt Meghann Shaughnessy ellen rajtol. (MTI)

A csehek a nyerők
Az Európai Öttusaszövetség végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy miután nem sikerült megnyugtató választ kapnia az augusztus végi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság garanciáit illetően, a rendezés jogát elveszi Madridtól, és a cseh szövetségnek, illetve Ustí nad Labemnek adja át. A viadal az eredeti időponthoz képest két nappal később, augusztus 28-án kezdődik és szeptember 2-ig tart. (MTI)

Csömör vállalja
Az Orosháza visszalépése után az NB I/B-s csömöri férfi kézilabdacsapat vállalja az indulást a Kupagyőztesek Európa-kupája következő kiírásában. (MTI)

Brazil–argentin harc
Az argentin Boca Juniors lesz a brazil Santos ellenfele a labdarúgó Libertadores-kupa döntőjében, miután idegenben is győzni tudott 4-0-ra a kolumbiai America Cali ellen. A Boca Juniors 6-0-s összesítéssel került a fináléba, amelynek első mérkőzése magyar idő szerint jövő csütörtökön lesz. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.