Nem biztos, hogy sajnálni kell… – írtuk pénteki számunkban az utolsó fordulót beharangozó írásunkban annak kapcsán, hogy befejeződik az idény.
A pályákon történtek, ha lehet, megerősítették az állításunkat, hiszen ami az Üllői úton és Siófokon folyt, arra valóban nehéz megfelelő jelzőket találni.
Az FTC–Debrecen mérkőzés lefújásának pillanatában a nézők egy része elözönlötte a játékteret, s ütöttek-rúgtak mindenkit, aki az útjukba került. Debreceni és ferencvárosi futballistát, edzőt, fotóriportert és a saját „szurkolótársakat” is. Szétszedték a kaput, megrongálták a reklámtáblákat, behatoltak a klubházba, betörték az öltöző ablakait, felgyújtották az utcai reklámtáblát, sörösüvegeket hajigáltak, és – megtámadták a tűzoltókat! Feltételezhetőleg ezzel világcsúcsot állítottak fel a vandálok, mert elképzelhetetlen, hogy tűzoltókat bárhol bárkik megtámadtak volna – amióta létezik tűz… A rend csak éjszaka tizenegy óra tájban állt helyre, a sápadt, halálra vált játékosok csak ekkor tudtak kijutni a klubházból – rendőri és rendezői kísérettel.
Szentes Lázárt, a vendégek edzőjét hátulról ütötték le, majd megrugdosták. A tettes – látható volt a televíziós bejátszásból – minden gond nélkül sasszézhatott tovább, s tűnhetett el a tömegben. Az edző csak a szerencséjének köszönheti, hogy nem szenvedett súlyosabb sérüléseket. Az ellátás után kiengedték a kórházból, így a mérkőzés éjszakáján ő is hazautazhatott a csapattal Debrecenbe. Szentes úgy véli, nem lesz súlyos következménye az Üllői úti botránynak, mert „Magyarországon vagyunk”…
Nem úszta meg Tököli Attila sem. A csatár nem volt elég gyors
és ügyes (igaz, ezúttal a pályán sem…), nem tudott időben bemenekülni az öltözőbe a tömeg elől, így többször megütötték. A játékos első felindultságában a klubház „fogságában” azt nyilatkozta, befejezi labdarúgó-pályafutását, s mivel úgy érzi, lelkileg nincs olyan állapotban, hogy becsülettel fel tudjon készülni a lettek elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőre, nem fogadhatja el Gellei Imre szövetségi kapitány meghívását a közös felkészülésre. Tököli indokait a kapitány megértette és elfogadta, ettől függetlenül a jövőben számít a Ferencvárosban a múlt évben huszonhat gólt rúgó támadóra.
A IX. kerületi botrány némiképpen a háttérbe szorította a lényeget, a futballt. Mert azért mindentől függetlenül bajnokot is avattak a fordulót követően. Az MTK 22. alkalommal végzett az első helyen, s ebből a tavaly visszatérő mesteredző, Egervári Sándor immár kettőt számlálhat. Amikor három fordulóval a befejezés előtt öt pont volt a zöld-fehérek előnye, azt mondta a szakember, nem sok esélyt lát az aranyra, de amíg matematikailag van remény, addig úgy készül az együttes, hogy bármi előfordulhat. Nos, ez a „bármi” bekövetkezett, s a Megyeri úti stadionban a kicsi, de annál lelkesebb szurkolói csoport megérdemelten ünnepelte a játékosokat és az edzőt. A bajnoki arany nagyot lendíthet a veseműtéten átesett egykori Fradi-kapus, Hajdu Attila állapotán, aki az operációt követő napon elmondta, hogy neki az lenne a legjobb orvosság, ha a csapat bajnok lenne. A társak megtették neki ezt a szívességet.
Szombaton az FTC nyilvános levélben kért bocsánatot Szentes Lázár vezetőedzőtől és azoktól a debreceni labdarúgóktól, akik a bántalmazást elszenvedték.
A klub vezetősége kiemeli, hogy a támadóknak semmi közük a klubhoz, s az FTC futballistái, vezetői és igazi szurkolói elítélik a történteket, és elhatárolódnak azoktól.
A Ferencvárosi Szurkolók Szövetségének elnöksége is közleményt adott ki, amelyben többek között az áll, hogy a mérkőzés utáni valamennyi erőszakos cselekményt szomorúnak tartja és elítéli. „A DVSC játékosai, sportvezetői és szurkolói felé – akik sajnálatos módon egy klub és a szurkolótábora közötti feszültség ártatlan szenvedői voltak – ezúton kívánjuk sajnálatunkat kifejezni.” A szövetség szomorúan veszi tudomásul a bajnoki cím elvesztését, és elítéli azon lélektelen játékok sorozatát, amely a biztos előny elherdálásához vezetett. A klub játékosainak és vezetőinek a teljesítménye nem méltó az FTC múltjához, hagyományaihoz, és több millió szurkoló arculcsapását jelenti. A szövetség elvárja a vezetőktől és a játékosoktól, hogy kövessék meg a szurkolókat – akikből és akikért élnek – minősíthetetlen teljesítményük miatt.
Medgyessy Péter miniszterelnök támogatja azt a kezdeményezést, hogy a kormány indítson vizsgálatot a stadionokban történt rendbontások kapcsán. Ezt a miniszterelnök kíséretében Oroszország és az Európai Unió csúcstalálkozóján Szentpétervárott tartózkodó Gál J. Zoltán kormányszóvivő közölte szombaton. A miniszterelnök úgy gondolja, vannak olyan esetek, amikor indokolt a különösen határozott és kemény fellépés.
Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter és a belügyi tárcát irányító Lamperth Mónika kezdeményezi, hogy a kormány indítson átfogó vizsgálatot az Üllői úti és a siófoki stadionbeli pénteki rendbontásokkal kapcsolatban. Gyurcsány egyeztetett Bozóky Imre MLSZ-elnökkel és Szieben László ligaigazgatóval. Bozóky szerint az MLSZ aktívan közreműködik majd a vizsgálatban, és minden információt megad, hogy a következő bajnokságban már kézzelfogható eredménye legyen a változtatásnak. Szieben szerint mielőbb be kell vezetni a szurkolói kártyát, mert e módszer segítségével ki lehetne szűrni a randalírozókat.
Nincs veszélyben a bajnok
Várszegi Gábor átadja az MTK Hungária FC labdarúgócsapatában lévő tulajdonrészét, de Fülöp Ferenc klubigazgató szerint nincs veszélyben a fővárosi klub jövője: „A további támadások elkerülése végett az MTK-nak új gazdái lesznek. A váltásra azért van szükség, hogy az UEFA-kupa-indulás kapcsán többé ne érhesse támadás Várszegi Gábort, aki a Ferencvárosnak és az MTK-nak is tulajdonosa.”
GYORSÍTOTT ELJÁRÁSsal állítják bíróság elé azt a hét szurkolót, akiket rendzavarás szabálysértése elkövetésének alapos gyanújával vett őrizetbe a rendőrség – mondta Kökényesi Antal budapesti rendőrfőkapitány. Kökényesi szerint a gyorsított eljárásokban már ma megszülethet a bírósági döntés. A mérkőzés kapcsán elmondta, hogy a rendőrséget csupán a közterület biztosítására kérték fel, a pályán belül az FTC által megbízott biztonsági emberek voltak a felelősek a rendért.
A 32. FORDULÓ JEGYZŐKÖNYVE
FELSŐHÁZ. ÚJPEST–MTK 0-1 (0-1) Megyeri út, 2500 néző, vezette: Szarka.
Újpest: Vlaszák – Vanczák, Korolovszky, Juhár, Lettrich (Horváth F., 70.) – Simek, Szélesi, Cseri, Rósa H. (Móri, 70.) – Kovács Z., Tokody. Vezetőedző: Sarlós András. MTK: Szántai – Molnár, Juhász R., Pető (Rednic, 32.) – Zavadszky, Andronic (Czvitkovics, 51.), Jezdimirovic, Madar, Füzi Á. – Illés, Silva. Vezetőedző: Egervári Sándor. Gólszerző: Juhász R. (35.).
FERENCVÁROS–DEBRECEN 0-0 Üllői út, 15 000 néző, v.: Megyebíró. Ferencváros: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Kriston, Lipcsei, Kapic (Zováth, 67.), Szkukalek – Gera, Tököli, Leandro (Jovic, 67.). Szakmai igazgató: Garami József. Debrecen: Balogh J. – Bernáth, Flavio Pim, Szekeres, Selymes (Szabó, 83.) – Dombi, Habi, Vincze, Hanák – Andorka (Dávid, 62.), Kiss. Vezetőedző: Szentes Lázár.
SIÓFOK–GYŐR 2-1 (0-0) Siófok, 1500 néző, v.: Juhos. Siófok: Csernyánszki – Pantic, Kuttor, Koller – Grósz, Schwarcz, Kovács, Kőrösi (Usvat, 62.) – Schultz, Fülöp (Filipovic, 72.), Csordás (Szabó Cs., 46.). Vezetőedző: Csank János. Győri ETO: Krass – Regedei, Jovanovic, Kartelo (Baumgartner, 65.), Geri – Jancetic (Füzi K., 59.), Vukosavljevic, Horváth R., Németh N. – Herczeg, Bajevszki (Weitner, 34.). Szakmai igazgató: Varga Zoltán. Gólszerzők: Koller (64.), Usvat (91.), illetve Herczeg (55.).
ALSÓHÁZ. VIDEOTON–SOPRON 1-2 (1-0) Székesfehérvár, 800 néző, v.: Sápi.
Videoton: Végh – Tereánszki-Tóth, Vochin, Vilotic, Kunzo – Magasföldi (Horváth G., 66.), Dvéri, Ristic, Szabó – Földes (Korsós, 74.), Róth (Köntös, 85.). Vezetőedző: Bicskei Bertalan. Sopron: Horváth T. – Fehér Z., Szabados, Tóth A. – Majoros, Pintér, Sifter (Horváth A., 72.), Somogyi, Balaskó (Tóth I., 66.) – Tóth M., Sira (Javrujan, 46.). Vezetőedző: Komjáthi András. Gólszerzők: Róth (41.), illetve Tóth M. (82.), Horváth A. (88.)
BÉKÉSCSABA–ZTE 1-1 (1-1) Békéscsaba, 3000 néző, v.: Ábrahám. Békéscsaba: Fekete – Valentényi, Fehér Zs., Grujic, Bujáki – Kovács N., Bánföldi, Megyesi (Cseke, 68.), Vincze Z. – Miculescu (Hoffmann, 57.), Tóth Gy. (Keresztúri, 70.). Vezetőedző: Supka Attila. ZTE: Bardi – Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi – Nagy L., Molnár B. (Koplárovics, 63.), Balog, Ljubojevic – Kenesei, Gyánó (Sabo, 88.). Vezetőedző: Bozsik Péter. Gólszerzők: Megyesi (16., 11-esből), illetve Gyánó (23.).
KISPEST-HONVÉD–DUNAFERR 4-1 (2-0) Bozsik-stadion, 1000 néző, v.: Kassai. Kispest-Honvéd: Molnár – Paróczai, Hungler, Takács, Pandur – Dubecz, Vadócz, Erős K. (Forrai, 66.), Erős G. (Balogh, 78.) – Hercegfalvi, Csobánki (Kaszás, 58.). Szaktanácsadó: Dúró József. Dunaferr: Deli – Vaskó, Rozsi, Tamási, Pintér – Báló, Medic, Lengyel (Bükszegi, 58.), Szabó (Micskó, 46.) – Nikolov (Csehi, 46.), Drobnjak. Szaktanácsadó: Gálhidi György. Gólszerzők: Tamási (14., öngól), Erős G. (22., 51.), Hercegfalvi (61.), illetve Bükszegi (84.).
GÓLLÖVŐLISTA: 23 gólos: Kenesei (ZTE). 21 gólos: Illés (MTK). 16 gólos: Sumudica (Debrecen). 15 gólos: Tóth M. (Sopron), Tököli (FTC). 14 gólos: Kovács Z. (Újpest). 13 gólos: Horváth F. (Újpest). 10 gólos: Szanyó (Győr), Zavadszky (MTK).
Az NB I/B-ben: Haladás–Monor 4-1, Balassagyarmat–Újpest-Fót 1-0, Diósgyőr–Celldömölk 1-1, Pápa–Bük 1-1, Szolnok–Tatabánya 1-2, BKV Előre–Hévíz 0-0, REAC–Nyírség-Spartacus 1-1.
És ön mit tud Sosztakovicsról?
