Verés után büntetés az Üllői úton

LABDARÚGÁS

2003. 06. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ferencvárosnál látszólag békesség honol, a csapat tagjai tegnap ugyan csak egyszer edzettek, és a válogatottak – Dragóner Attila, Gera Zoltán és Lipcsei Péter egy héttel tovább pihenhetett – is elkezdték a felkészülést.

A botrányosra sikeredett május 30-i bajnoki zárómérkőzés után a klub többségi tulajdonosa, Várszegi Gábor bejelentette, hogy kiszáll a csapatból. A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága első fokon az év végéig bezáratta a nézők elől az Üllői úti stadiont. Sőt a Fradi-szurkolók botrányos viselkedése miatt az UEFA-kupa selejtezőjének augusztus 28-i visszavágóját is zárt kapuk mögött kell megrendezni a máltai Birkirkara ellen. (A máltai egyesület tájékoztatása szerint az UEFA engedélyezte, hogy 150 szurkolójuk elkísérje csapatukat a budapesti visszavágóra, de erről a Ferencváros még nem kapott hivatalos értesítést.) A szurkolóknak nehezen nevezhető „elemek” Albert Flóriánt sem kímélték, aki ezért lemondott az FTC Rt.-ben a felügyelőbizottsági tagságáról.
Mindezek ellenére az FTC Rt. vezérigazgatója, Szeiler József nyugodtan elutazott szabadságra, miután „lélektelen és eredménytelen játék” miatt több százezer forintra megbüntette a labdarúgókat a májusi teljesítményükért. Az egyik napilap információja szerint Lipcseiék nem nyugodtak bele a büntetésbe, és a Hivatalos Labdarúgók Szövetségéhez fordultak. A szövetség elnöke, Horváth Gábor úgy értesült, hogy Szeiler nem egy-egy játékost, hanem az egész csapatot megbüntette. Az üggyel kapcsolatban jogi lépéseket viszont csak akkor tehetnek, ha Szeiler hazatérése után írásos indoklást ad a prémiumelvonásról.
Garami József vezetőedző az üggyel kapcsolatban „mossa kezeit”, csupán annyit mondott: „Ilyesmi minden csapatnál előfordulhat.” A játékosok sem mernek nyilatkozni, nehogy újabb büntetést kapjanak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.