Elkészítették az NB I alapszakaszának a sorsolását. A Magyar Labdarúgóliga (MLL) versenybizottsága a párosításnál figyelembe vette, hogy a bajnok MTK és a Ferencváros, illetve a Békéscsaba és a Pécs is ellentétes sorsolást kért.
Hasonló kedvezményt szeretett volna a Győr és a Sopron is, de a sorsolás után kiderült, hogy ez csak úgy jöhetne létre, ha az újonc Lombard FC-Haladás nem otthon kezd, így végül a két Győr-Moson-Sopron megyei klub vállalta, hogy egybeessenek a hazai mérkőzéseik. Az ellentétes sorsolásra esetükben azért lett volna szükség, mert a rendőri biztosítást a megyei rendőrkapitányságtól kell kérniük, ami dupla megterhelést ró a hatóságra.
Az FTC és az MTK először augusztus 23-án, a 4. fordulóban találkozik az Üllői úton. Az Újpest–Ferencváros mérkőzést egy héttel később, az 5. körben rendezik meg. Az alapszakasz 22 fordulóból áll majd.
Az NB I 2003/2004-es alapszakasz első fordulójának párosítása. 1. forduló, július 26.: Újpest– Debrecen, MTK–Sopron, Békéscsaba–ZTE, Videoton–Pécs, Balaton FC–FTC, Haladás–Győr.
*
A liga tegnapi közleményében szinte minden ponton vitatja a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium keddi jelentésének megállapításait a profi futball 2002/2003-as idényével kapcsolatban. Az MLL leszögezi, hogy a sportminisztérium anyagának alapját éppen a liga által elkészített tanulmány adta, csak éppen az elemzés nélkülöz mindenféle szakmaiságot, „vélhetően a politikai véleményalkotástól sem mentes”, és ellenkező előjellel értékel.
A testület hangsúlyozza: a magyar professzionális labdarúgás nem részesül állami támogatásban. Mi több, „durva állami beavatkozásnak és diszkriminációnak minősül, ha egy állami vállalat a versenysorozat közben, felborítva a versenyrendszer semlegességét, kivonulásával szinte megoldhatatlan károkat okoz (lásd: Dunaferr)”.
Fradi–MTK már a negyedik körben
-LABDARÚGÁS-
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!