Csötönyi a rá jellemző nyíltsággal fogalmaz: „Aljas módon elbántak velünk, egyértelműen csalás áldozatai lettünk. Hidvégit egyszerűen kigolyózta a kolumbiai mérkőzésvezető a világbajnokságról” – kezdte az elnök.
– A híradások szerint előbb ellenfelére, a szerb Gajovicsra számoltak rá, majd a következő menetben a magyar bunyósra, akit le is léptették. Ilyen nagy lett volna az ütés?
– A fenét volt az! Gyuri éppen csak megroggyant. Amikor a bíró számolni kezdett rá, már állt, s jelezte, kész a folytatásra.
– Hogyan fordulhat elő súlyos tévedés éppen a világbajnokságon?
– Erre mi is kíváncsiak lennénk, de egyelőre nem ismerjük az okokat. Mint rendesen, most is megindultak a pletykák, az a hír járja, hogy a bíró összetévesztette a két ökölvívót, azt hitte, hogy újra a szerbre számol…
– Ez egyre érdekesebb. Nem tűnt fel neki, hogy az egyik piros, a másik meg kék szerelésben van?
– Már azt sem értem igazán, hogy a bíró miként kerülhetett ide. Licence feltételezhetőleg van, egyébként be sem tehetné a lábát a ringbe. Az viszont rejtély, hogy miért a saját költségén érkezett Bangkokba, miért maga fizeti a szállodáját.
– Mert így feltételezhetőleg nem kerül pénzébe sem a rendezőknek, sem a szövetségnek…
– Ezt nem tudom, azt viszont igen, hogy a bíróbizottság vezetője, a kubai Guzman azóta nem győz elnézést kérni.
A világbajnokság második napján az 57 kilogrammos Kertész Henrik győzött, míg Balzsay Károly (75 kg) kellemetlen meglepetést okozva kikapott. Kertész az azerbajdzsáni Huszeinovval került szembe, kiegyenlített mérkőzésen, 11-11 után segédpontokkal győzött, s bekerült a 16 közé. Balzsay ugyancsak azeri ellenfelet kapott. Sokáig úgy tűnt, hogy Cagijev nem okoz számára gondot, ehhez képest a magyar öklöző túlzottan visszafogottan kezdett, az első menetet el is veszítette 4:0-ra. A másodikban rá kellett számolni Cagijevre, de ennek ellenére ő vezetett. Ez megzavarta Balzsayt, aki hiába ment rendületlenül előre, nem tudott felzárkózni, és kikapott (13-20).
Színtévesztő a kolumbiai bíró
Bármelyik ökölvívó-világverseny előtt fogadni lehet arra, hogy balhé lesz… Éppen hogy csak elkezdődött a bangkoki világbajnokság, és máris túl vagyunk az első botrányon, amelynek a 91 kilós Hidvégi György volt a szenvedő alanya. A részletekről a helyszínen tartózkodó Csötönyi Sándort, a magyar szövetség elnökét, a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának a tagját kérdeztük meg.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!