-LABDARÚGÁS-
Előny ide, előny oda, újfent bebizonyosodott, hogy Skóciában megőrülnek a Celtic Glasgow-ért. A négygólos előnytől függetlenül közel ötvenezren foglaltak helyet a lelátón. Az MTK a következő összeállításban kezdte a játékot: Végh – Molnár, Komlósi, Halmai, Juhász – Zavadszky, Jezdimirovics, Pisont, Füzi – Illés, Torghelle.
Az első kapura lövésre a 9. percig kellett várni, ekkor Petrov lapos lövését védte Végh. Az MTK nem jelenthetett veszélyt a skót kapura, hiszen el sem jutott odáig. A Celtic viszont igen a magyarig, aminek a 14. percben meg is lett az eredménye – derült ki az NBl.hu. híradásából: Agathe egy finom csel után középre emelt, s az üresen álló Sutton 11 méterről fejelt a hálóba. (1-0). Hedman kapus a 25. percben ért először labdához, akkor Torghelle elől szedte fel, majd a 45. percben ugyanő veszélyzetetett, de a védők felszabadítottak.
A második félidőre némileg feljavulhatott az MTK játéka a kényelmesen futballozó skótok ellen. Az 52. percben Molnár 24 méteres lövését védte Hedman. A 64. percben a gólszerző Sutton tört be a 16-oson belülre, lövése azonban mellé szállt. A 72. percben Thompson ugrott ki a védők között, Végh mellett elpöckölte a labdát, amely a léc mellé ment.
Amint várható volt, nem született meglepetés a visszavágón. A magyar bajnok legfeljebb azzal vígasztalódhat, hogy a második félidőben a kényelmesen játszó skót védők mellett néha-néha eljutott Hedman kapujáig. Az MTK, amelyik összesítésben 5-0-s vereséggel búcsúzott a BL-től, az UEFA-kupában folytathatja.
*
További eredmények: Lokomotiv Moszkva (orosz)–Sahtyor Donyeck (ukrán) 3-1. Továbbjutott a Lokomotiv Moszkva. CSZKA Szófia (bolgár)–Galatasaray (török) 0-3, tj.: Galatasaray. FC Köbenhavn (dán)–Glasgow Rangers (skót) 1-2, tj.: Glasgow Rangers, AEK Athén (görög)–Grasshoppers (svájci) 3-1, tj.: AEK Athén.
(A többi mérkőzés lapzárta után ért véget.)
Papírforma Glasgow-ban
Tegnap a késő esti órákban lépett pályára az MTK a glasgow-i Celtic Parkban, hogy megvívja a BL-selejtező második mérkőzését a skót bajnokkal. Az első, budapesti találkozót a vendégek nyerték 4-0-ra, így a visszavágó nem tartogatott izgalmat. Ezt igazolta is a mérkőzés: Celtic–MTK 1-0 (1-0).
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!