Jókedvű készülődés a lettek ellen

-LABDARÚGÁS- A Magyarország–Lettország mérkőzéseknek nincs – nem is lehet – nagy múltja, a két válogatott a mai találkozót megelőzően csupán két alkalommal találkozott. Barátságos mérkőzésen 1995-ben, ez év június 7-én pedig a selejtezősorozat keretében a Puskás Ferenc-stadionban. A mérleg százszázalékos, hat rúgott és két kapott góllal. Mindkét találkozót 3-1-re nyerte a magyar csapat. Ehhez hasonló eredménnyel természetesen most is boldogan kiegyeznénk.

Róth Ferenc
2003. 09. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó hírre ébredt kedden reggel a rigai Radisson szállóban a magyar utánpótlás-válogatott edzője, Róth Antal, akit arról értesítettek – ezt az információt az MLSZ sajtófőnöke is megerősítette –, hogy a svéd U21-es csapattól az UEFA elvette a San Marino ellen pénteken elért 6-0-s győzelméért járó három pontot, mert két eltiltott játékosa is tagja volt a mérkőzésre nevezett keretnek, az egyik ráadásul pályára is lépett.
A magyar olimpiai válogatott helyzete ettől a büntetéstől nem változott, a lett csapat ellen győzni kellett volna, mert négy pont volt a hátránya a listavezető lengyel együttessel szemben.
A ma esti mérkőzés előtti napon a felnőtt csapat tagjai kellemes programmal múlathatták az időt, városnézésen vettek részt.
A szállodába visszaérkező játékosok szemmel láthatóan jó hangulatban voltak, miként a jókedv és a bizakodás – legalábbis eddig – végigkísérte a csapat Eb-selejtezőit. A két bundesligás, a Herthában futballozó Dárdai Pál és a Stuttgartban játszó Szabics Imre is erről beszélt. Dárdai úgy véli, hogy a berlini klub eddigi gyenge bajnoki szereplése nem befolyásolhatja a válogatottbeli szereplését.
– A korábbiaknál is nagyobb kedvvel érkeztem, s a lehető legnagyobb elszántsággal készülök. A Herthánál most bizony rossz napok járnak, kapunk is rendesen a sajtótól, így aztán jó volt hazajönni a magyar válogatottba. Mert itt valahogyan minden vidám és kiegyensúlyozott. Megvan a célunk, tudjuk, mit akarunk, s két győzelemmel, szerencsés esetben akár csoportelsők is lehetünk. Ez pedig érthetően mindenkit feldob.
Dárdai Pál öregnek távolról sem nevezhető – márciusban múlt huszonhét –, ám tisztában van azzal, hogy a pályafutásában a mostani selejtezősorozaton túl, legföljebb még egy Eb-kvalifikáció fér be, így hát ez is hajtóerőt jelenthet a számára.
Szabics Imre még valóban „gyerek”, a tavasszal múlt huszonkettő, így aztán neki még bőven van ideje mindenre.
– Szeretnék már a jövő évi kontinensbajnokságon játszani, s azt hiszem, nem is áll messze ennek a lehetőségétől a válogatott – mondta a csatár. – Mielőtt Gellei Imre beválogatott volna a keretébe, sokan és sokszor elmondták, hogy ígéret vagyok, tehetség meg a jövő embere. Én azonban már akkor bizonyítani akartam, s talán az eddigi válogatottbeli szereplésemmel nem is okoztam csalódást.
Azt egészen biztosan nem, hiszen ha valaki az első három válogatott mérkőzésén négy gólt szerez, azt inkább beteszik a csapatba, semmint kihagyják. A másik variáció – bár nem zárja ki az elsőt –, hogy elviszi a Stuttgart, hogy ott is két góllal mutatkozzon be.
Gellei Imre kapitány láthatólag egyre feszültebb, ami érthető, mert neki is, akárcsak a válogatott futballistáknak, nagy a tét a Skonto-stadionban.
– Okosan kell futballoznunk, maximálisan használva a fejünket is. Ha így lesz, akkor meggyőződésem, hogy örömöt szerzünk a magyar szurkolóknak, akik meg is érdemlik már a sikert. Tényleg ránk férne, a bökkenő csupán az, hogy így vannak ezzel a lettek is, akik a szombati lengyelektől elszenvedett 2-0-s vereség után most szeretnének felállni a padlóról.
Aki jártas a bunyóban, az tudja, hogy a földről feltápászkodó ellenfél néha veszélyes lehet. Egy esetben azonban biztosan nem: ha villámgyorsan kap még egy jó nagy pofont.
A tegnap esti edzés után Gellei Imre kijelölte a pályára lépő magyar válogatottat: Király – Lipcsei, Dragóner, Juhár – Fehér Cs., Lisztes, Dárdai, Lőw – Gera – Szabics, Fehér M. (Kenesei).
A szövetségi kapitánynak az okozott gondot a második csatár megnevezésénél, hogy Fehérnek hétfőn este még hőemelkedése volt, a kedd esti gyakorláson azonban már teljesen egészségesnek bizonyult, s ő élvezi a kapitány bizalmát.

Utánpótlás Eb-selejtező. Lettország–Magyarország 2-0 (0-0) Riga, Daugava-stadion, 250 néző, vezette: Alfonso Perez Burull (spanyol). Lettország: Eltermanis – Roslovs, Klava, Gospodars, Logins – Sokolovs (Visnakovs 93.), Kalns, Butriks (Kirhners 87.), Gorkss – Cimanis, Kalnins. Magyarország: Balogh – Szélesi, Nagy, Vanczák, Bodor – Tóth, Leandro, Fehér (Koplárovics 68.), Németh – Bajzát, Torghelle. Gólszerző: Kalnins (60., 80.)
A rendkívül alacsony színvonalú első félidő után a magyar válogatott kezdett támadni, de egy védelmi hiba után hátrányba került, majd Kalnins második góljával végképp eldöntötte a három pont sorsát. Ez a vereség azt jelenti, hogy a magyar csapat nem lehet csoportelső.
***
A 4. csoport állása:
1. Svédország 6 4 2 - 17-2 14
2. Magyarország 6 3 2 1 13-4 11
3. Lengyelország 6 3 1 2 9-4 10
4. Lettország 6 3 1 2 6-5 10
5. San Marino 8 - - 8 0-30 0
A hátralévő mérkőzések. Október 11.: Svédország–Lettország, Magyarország–Lengyelország.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.