Négy esztendeje, 1999-ben kapott ki utoljára hazai pályán bajnoki mérkőzésen a Dunaferr, igaz, akkor az FTC vitte el a pálmát. A Győr az utóbbi évtizedben egyszer sem volt képes erre, s éppen ezért óriási meglepetést szerzett a kapus Sirinát leszámítva fiatalokra épülő együttes. Egyelőre azonban nem lehet felhőtlen az örömük, mert elképzelhető, hogy a találkozót újra kell játszani.
A Dunaferr vezetői szerint ugyanis a bírók műhibát követtek el, amikor Pigniczki kétperces büntetésekor rossz cserére hivatkozva újabb kiállítással sújtották a hazai együttest. Mindez az első félidőben történt, amikor 11-8-ra a dunaújvárosi együttes vezetett, s a Győr ekkor egyenlített (12-12). Érvelésüknek lehet némi alapja, hiszen amíg a kiállított játékos nem hagyja el a pályát, áll az óra, s holtidőben nem lehet szabálytalanul cserélni. De hogy mi is történt pontosan, arról szeptember 26-án a versenybizottságnak kell döntenie.
Bár csupán három fordulón vannak túl a csapatok, már mindössze három együttes százszázalékos, s ez a szám ma tovább fog csökkeni, miután az FTC a különengedéllyel a magyar bajnokságban szereplő Hypo NÖ otthonába látogat. Az osztrák sztárcsapat ugyan az alapszakaszt követően kiszáll, de az ellene elért eredményeket a klubok magukkal viszik a rájátszásba, így edzőmérkőzésről nem lesz szó.
A nyári vérveszteségeket követően – Farkas Ágnes, Siti Eszter, Benyáts Beatrix, Lőwy Dóra távozott – kevesen adtak esélyt a kupagyőztesnek, hogy harcban lehet a bajnoki címért, ám Németh András vezetőedző irányításával a vártnál jobban kezdte a szezont a csapat, s különösen a felkészülési tornán nyújtottak pazar teljesítményt a játékosok. Az augusztusi főpróbán a Hypót 28-26-ra le is győzte a Népligetben az FTC. Az edző a jó kezdés ellenére azonban csalódott.
– Egyelőre úgy látszik, a szurkolóink nem értékelik az erőfeszítéseinket, és nagyon kevesen kíváncsiak a csapatra, pedig kedvezményes akcióval is próbáljuk őket csalogatni – mondta szomorúan Németh András. – Reméljük, azért előbb-utóbb felismerik, hogy érdemes buzdítani a lányokat, mert megtesznek mindent a sikerért.
Németh szerint az augusztusi eredményből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a Hypo otthonában egyetlen csapatnak sem könnyű elkerülni a vereséget.
Két rangadó között óvás
-KÉZILABDA- Alig kezdődött el a kézilabda-bajnokság, máris nagyüzem van, s a Dunaferr–Győr (27-28) rangadót követően ma az osztrák vendégcsapat, a Hypo Niederösterreich és az FTC vív csúcsmérkőzést (20.15 óra) Bécsben. Az osztrák bajnok belépésével még a szokottnál is izgalmasabb lehet a bajnokság, minden pontnak óriási értéke van, s talán ezért sem ért véget nyugodtan az első rangadó, amelyet a Dunaferr megóvott.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!