Rigában kezdődik a végjáték

L A B D A R Ú G Á S A jövő hét keddjén és szerdáján sok minden eldől. A rigai találkozók után választ kaphatunk arra is, vajon marad-e esélye a csapatainknak, hogy a továbbjutás reményével várják az október 11-i befejező fordulót, amikor Lengyelország ellen lépnek majd pályára – hazai környezetben. A tegnapi sajtótájékoztatón kiderült: Róth Antal és Gellei Imre is a győzelemben bízva várja a kétfrontos lett–magyar párharcot.

Róth Ferenc
2003. 09. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utóbbi hónapok során több alkalommal nyilatkozta Gellei Imre, a felnőttválogatott szövetségi kapitánya, hogy ez – az éppen soron következő – találkozó sorsfordító lehet, hogy most lehetne megszökni vagy éppenséggel a nyomában maradni az ellenlábasoknak. Telt az idő, lezajlottak a mérkőzések, ám még ma is kérdéses, vajon a nemzeti tizenegy érdekelt lesz-e csoportmérkőzések befejezése után is, magyarán: továbblép-e a 4. csoportból, s várhatja-e a pótselejtezőt.

Gellei, mint „jó kapitány”, optimista. Szerinte a csapat tudatos, látja a célt maga előtt, s az utóbbi évek legjelentősebb sikerét érheti el a továbblépéssel. (Erre utoljára 1997 őszén volt példa, amikor a válogatott csoportmásodik lett a vb-selejtezőn. Utána azonban jöttek a jugoszlávok…)

– Nem állítom, hogy a sorozat legfontosabb meccse előtt állunk. Azért nem, mert ebben a csoportban minden találkozónak egyformán megvan a maga súlya és jelentősége. Mint ahogy ennek a rigainak is. Ha sikerrel túljut rajta a csapat, s legalább egy pontot szerez, akkor majd azt mondom, hogy minden a lengyelek ellen dől el. Akkor majd az lesz a legfontosabb – mondta a szövetségi kapitány, aki a tájékoztató után már indult is Tatára a csapatával. A hétfői elutazásig ugyanis ott készül a válogatott. A már bejelentett kényszerű cserén túl – a sérült Urbán helyére Korolovszkyt hívta meg a kapitány – más gond nincs, a szerdai MK-mérkőzéseken nem történt sérülés, így a már megadott keret utazott az edzőtáborba.

A sajtótájékoztató vendége volt két ferencvárosi futballista. Gera Zoltán és az 50. válogatottsága – az augusztus 20-i Szlovénia elleni találkozón ünnepelhette – után megajándékozott Lipcsei Péter. Mindkét játékos elszánt, szerintük a hazai győzelem után megszerezhető a három pont a lettek ellen Rigában is. Többek között azért, mert a játékosok csapattá formálódtak a selejtezők során.

Nem kicsi a tétje az U21-es válogatott keddi mérkőzésének sem. Róth Antal szövetségi edző együttesének ugyanis nyernie kell ahhoz, hogy tétje legyen a lengyelek elleni meccsnek is.

– Mindnyájan tudjuk, hogy rendkívül nehéz erőpróba előtt állunk, ettől függetlenül, mint mindig, most is a győzelem lesz a csapat célja. Más nem is lehet, hiszen csak a sikerrel őrizhetjük meg a reményt a továbbjutásra – vélte az egykori pécsi labdarúgó, akinek a csapata már kedden délután pályára lép Rigában. A hétfő délelőtti elutazásig a fiatalok a Hélia szállóban laknak, s az Üllői úton edzenek.

Az Eb-selejtezők 4. csoportjának állása: 1. Svédország 5/11, 2. Magyarország 6/11, 3. Lettország 5/10, 4. Lengyelország 5/7, 5. San Marino 7/0. A csoportban szombaton két mérkőzés lesz: Svédország–San Marino, Lettország–Lengyelország.

Az U21-es selejtező 4. csoportjának az állása: 1. Lengyelország 13 pont/5 mérkőzés, 2. Magyarország 12/6, 3. Svédország 10/5, 4. Lettország 6/5, 5. San Marino.

ÉBREDŐ VASAS
A szerdán este megrendezett Vasas–DVSC MK-mérkőzésen kiderült, hogy az angyalföldi piros-kékeket nem lehet leírni. Olyan skalpot szereztek meg, amelyről néhány évvel – hát még évtizeddel! – ezelőtt jószerével említést sem kellett volna tenni. Most azonban a Vasas „halála”, majd feltámadása után, a Debrecen ellen elért 2-0-s siker azt jelentette, hogy a kis csapat túljutott a nemzetközi kupában érdekelt DVSC-n, s várhatja a szeptember 26-i sorsolást. Ezután akár a bajnok MTK, vagy a régi nagy ellenfél, az FTC – amennyiben az legyőzi a szeptember 17-re halasztott találkozón a Nyíregyházát – ellen mérkőzhet a nyolc közé jutásért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.