Szuper-csapat: St. Louis

J É G K O R O N G

MTI
2003. 09. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szuper Levente egy plusz egy éves szerződés kötött az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egyik meghatározó csapatával, a St. Louis Bluesszal. Az amerikai klub a 23 esztendős magyar játékossal együtt öt kapust foglalkoztat, s a hétfőn kezdődő edzőtábor végén csak a két legjobb marad ott az október 8-án rajtoló alapszakaszra, a többiek a tartalékgárdához, az American Hockey League-ben (AHL) érdekelt Worchester IceCatshez kerülnek.

A magyar válogatott kapusnak nehéz dolga lesz, mivel a Detroit Red Wingsszel 1997-ben és 1998-ban Stanley Kupa-győztes Chris Osgood, a nagyon tehetséges Brent Johnson, valamint a Curtis Sanford és az osztrák Reinhard Divis alkotta négyesből kellene legalább hármat megelőznie, hogy St. Louisban kezdhesse a szezont.

– Boldog vagyok, hogy egy ilyen komoly csapatnál számításba vesznek, de nem valószínű, hogy rögtön a nagycsapathoz kerülhetek, leginkább arra van esélyem, hogy ismét az AHL-ben, a farmcsapatnál védjek. Aztán majd meglátjuk, hiszen hosszú az évad, bárkinél előfordulhat sérülés vagy formaingadozás, és akkor jöhet el az én időm. Örülök, hogy lezárult egy idegőrlő, fárasztó tárgyalássorozat – jelentette ki Szuper Levente, aki az elmúlt három idényben a Calgary Flames alkalmazottja volt, azonban csak a tartalékegyüttesben, az AHL-es Saint Johnban bizonyíthatott, amellyel 2001-ben bajnok lett. A Calgary Flamesnél csak a tartalék szerepét kapta eddig, összesen tízszer nevezték NHL-mérkőzésre, de a világ legerősebb bajnokságában csupán felkészülési találkozókon jutott szóhoz.

A nyáron fél tucat NHL-es csapattal, valamint cseh, svéd és német elitgárdákkal folytatott megbeszéléseket, s végül a Bluesszal sikerült megegyezni.

– Bíztam benne, hogy valamelyik tengerentúli klubbal tudok megállapodni, európai együtteshez csak akkor mentem volna, ha más lehetőségem nem marad – mondta a kapus, aki múlt héten az EuroChallenge első állomásán, Olaszországban védett a magyar válogatottban.

A St. Louis a profi liga egyik meghatározó csapata, 1980 óta mindig résztvevője a rájátszásnak, és ez csúcs a maga nemében, viszont soha sem nyert Stanley-kupát. St. Louis Blues ismét bajnokesélyesként vág neki az október 8-án kezdődő idényének.
A játékosok hétfőn kezdik meg a közös felkészülést, Szuper pénteken repül a Missouri államban fekvő városba. A Blues kilenc felkészülési mérkőzést játszik, a magyar kapus minden bizonnyal lehetőséget kap.

A Blues tartalékegyüttese, a Worchester IceCats az előző idényben hatodik helyen zárta az alapszakaszt, majd a rájátszás első körében kiesett.

– A farmcsapatukról nem sokat tudok, de kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt, mint legutóbbi klubom, a Saint John, amely a kupagyőzelem után alaposan átalakult, s az elmúlt két esztendőben nem jutott be a rájátszásba – tette hozzá Szuper Levente.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.