Törő szerint Claude Makelelével az történt, ami csak sztárokkal fordulhat elő: a sztrájkolóból egy csapásra egy másik vezető klub labdarúgója lett.
„A hirtelen nyélbe ütött átigazolás – bár a színfalak mögött biztosan sokan és keményen dolgoztak ezen – számomra azt jelzi, hogy akire szüksége van egy klubnak, azt meg is szerzi… Meggyőződésem, hogy jól járt az üzlettel a Real Madrid is, mert másképpen nem adott volna túl minden szankció nélkül egy munkamegtagadón. Abramovics milliárdos túlvásárolta magát, számomra ugyanis nem elképzelhető, hogy a kilenc új játékos gond nélkül be tud illeszkedni az új Chelsea-be, bár ha azt nézem, hogy szinte kivétel nélkül zseniális futballisták, tán még a libalegelőn is nagyot alkotnának. Az viszont biztos, hogy az edzőnek lesz dolga, míg mindenkinek megtalálja a helyét.
Makelele átigazolása a hírek szerint 24 millió eurót ért. Ez akkora összeg, amelyről a magyar futballban álmodni sem lehet. Illetve csak azt lehet… Emlékszem, amikor 1989-ben, sok-sok herce-hurca után az Újpestből végül az MTK-ba igazoltam, a két klub 800 ezer forintban egyezett meg, én pedig nem kaptam külön átigazolási pénzt. Annyi járt, amennyi a többieknek. Vagy amikor négy évvel korábban a Montpellier-be szerződtem, akkor a fizetésem nyolcezer forint volt a lila-fehéreknél, s erre csak a meccsprémium jött, ami körülbelül háromezer forint volt…
Persze, a nagy pénz, nagy foci elve ebben az esetben is érvényesül, függetlenül attól, hogy szerintem a Chelsea ebben az idényben még nem nyeri meg a Premiershipet.”
Törő szerint…
Hír: A BL-be történő nevezési határidő lejárta előtt a Chelsea megegyezett Claude Makelelével. A Real Madrid egykori középpályása négyéves szerződést kötött a klubbal, amelyiknek orosz tulajdonosa, Roman Abramovics több mint százmillió fontért vásárolt kilenc futballistát. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!