Játék helyett számok

Malonyai Péter
2003. 10. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hitelrontásra gyanakszik Bodnár György, a hazai bajnokik tévé közvetítési jogait birtokló Football Duó Kft. ügyvezetője annak kapcsán, hogy Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere – finoman fogalmazva – nem a legnagyobb elismeréssel szólt a magyar labdarúgásról. A sportlap információja szerint Bodnár úr pert fontolgat, a témával foglalkozó műsorok újranézése után dönt majd az esetleges helyreigazításról és a kártérítés mértékéről.
Ez eddig rendben is van, az már kevésbé, hogy Bodnár úr a futballközvetítések általa ismert nézettségi adatait összehasonlította a Nap-kelte című műsoréval (az almát a körtével), és azt a következtetést vonta le, hogy igenis nagy a magyar futball piaci értéke. Gyárfás Tamás tegnap egy másik adatsort juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyből az derül ki, hogy az összevetésben egyhén szólva nem a magyar bajnokiké a pálma.
A számok csak a bennfenteseknek mondanak sokat, ezért nincs értelme idézni őket. Kívülállóként csak az tehető hozzá, hogy nincs az a bíróság, amelyik jogerős határozatával a régi fényébe emelné vissza a honi futballt, a látvány önmagáért beszél. Talán ezért is vonta kétségbe nemrégiben a tévékuratórium, hogy megér-e évi nettó 450 millió forintot a bajnoki meccsek közvetítése.
Hogy a futball-liga és a közvetítési jogok tulajdonosa emiatt sértve érzi magát az a legkevesebb, lévén szó bevételkiesésről. Az viszont tény, hogy mondjuk hatvanhatban senkit sem érdekelt mibe kerül a magyar–brazil, és nem csupán azért, mert messze voltunk még a piacgazdaságtól.
Még az se volt érdekes, hogy csúszott a tévéhíradó.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.