Osztrák panasz a bírók működésére

K É Z I L A B D A

2003. 10. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Levél érkezett a Magyar Kézilabda-szövetségbe: az osztrák Hypo Niederösterreich tiltakozott a szerdai, Dunaferr SE elleni, 29-21-re elveszített női bajnoki mérkőzésen született bírói ítéletek miatt.
„Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a játékvezetők a második félidőben érzékeltették velünk, bármit teszünk, csak vesztesként hagyhatjuk el a pályát. Nemcsak a klubvezetés és a játékosok, hanem az egész csarnok megbotránkozott a két úriember részrehajlásán” – nyilatkozta Gerald Berger, a Hypo főtitkára.

Az APA osztrák hírügynökség közvetlenül a lefújás után úgy értesült, a történtek miatt a nyolcszoros BEK-, illetve BL-győztes a magyar NB I-ből való kiszállást fontolgatja. A klub júniusban írt alá szerződést a magyar szövetséggel, amely szerint részt vesz a magyar bajnokság alapszakaszában. Ám nyilván érzékenyen érintette, hogy az Esztergom után a Dunaferr is legyőzte…
A magyar bajnoknál nem foglalkoznak az eseményekkel, mint mondták, ők megtették a magukét, jól játszottak, s megérdemelten nyertek.

A szövetségben persze témát szolgáltat az osztrákok lépése, mint Sinka László főtitkártól megtudtuk: „A találkozót vezető bírók működését a játékvezető-bizottság értékeli majd, az erről szóló jelentést mindenki kézhez kapja. Az osztrákok a bajnokságunk résztvevői, ugyanazon jogok illetik meg őket, mint magyar vetélytársaikat, így minden felvetésüket a versenyszellemnek megfelelően tiszteletben tartjuk, és foglalkozunk velük. Az esetleges bírói hibákért viszont nem lehet felelősséget vállalni, ezt a Hypo nem várhatja el tőlünk.”

De vajon ez volt-e a bécsi mecscsen szokása szerint toporzékoló Gunnar Prokop utolsó fellépése a magyar bajnokságban? Visszalép-e a Hypo? „Erről szó sincs, ilyesmivel nem foglalkozik a levél. Szép is lenne, hiszen az osztrákok kerestek meg bennünket, hogy indulni szeretnének nálunk. Reményeink szerint mindenki hamar túllép a történteken, és normál mederben folytatódik a küzdelem” – mondta a főtitkár, aki biztos abban, hogy szombaton Hódmezővásárhelyen folytatja a szereplését a Hypo.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.