Kropkónak ugyanakkor távollé-tében is örömmel szolgált az idei hawaii verseny, hiszen a huszonöt esztendős jubileumot köszöntő kiadvány címoldalán az ő 1996-os befutóját (7. lett) rögzítő fotó köszönti az olvasót. „Elismerés ez a javából, mint ahogy az is roppant megtisztelő, hogy a szervezők már most jelezték, örömmel vennék, ha jövőre újra rajthoz állnék. Azonnal válaszoltam, ha egy mód lesz rá, ott leszek” – mondja.
Eszébe sem jut, hogy fölhagyjon az embert próbáló Ironmannel, az, hogy szeptemberben betöltötte a negyvenedik életévét, nem oszt, nem szoroz. A fölkészülés, a versenyzés nála életforma. „Az ember megérzi, mikor kell abbahagynia, nekem a búcsú meg sem fordul a fejemben. Családom van, februárban megszületett a kislányom, Márti, több a dolgom, mint korábban, de ettől csak biztosabbnak érzem a hátteremet. Figyelnem kell arra, hogy mindenre jusson időm, ami viszont arra jó, hogy amit éppen csinálok, arra százszázalékosan összpontosítsak. Ez viszont remek hatással van a lelkemre, megacélozza az akaratot” – magyarázza Kropkó Péter.
Az sem zökkenti ki megszokott nyugalmából, hogy a fölkészüléshez és a versenyzéshez nélkülözhetetlen összeg hirtelen megcsappant. A közelmúltban derült ki, hogy rés támad a költségvetésben, márpedig az esztendő utolsó hónapjában nehéz új támogatókra lelni, a cégek többsége ilyenkor már döntött a következő esztendőben esedékes támogatásokról. „Nem esem kétségbe amiatt, hogy kevesebbel gazdálkodhatok, az ilyesmi hétköznapi eset mifelénk. Elvem, hogy a víz felszínén kell maradni, ha közben nyelek egy-két kortyot, hát istenem, attól még nem kell elsüllyedni. Vannak elképzeléseim arra, hogyan pótolhatom a hiányt, megkerestem már például ötven japán céget, hátha kíváncsi lesz rám valamelyikük – meséli Kropkó, aki nem véletlenül választotta éppen Japánt, hiszen az ottani Strongman-viadaloknak (3 km úszás, 155 km kerékpározás, 42,195 km futás) visszatérő és többszörös győztes indulója. Arról nem is beszélve, hogy arrafelé különösen értékelik a kimagasló teljesítményeket, márpedig egy-egy Ironman próba a javából.
Azt elismeri, hogy az esztendők múlásával kopnak az ízületei, ám hozzáteszi, van megoldás arra, hogy ne érezze az idő múlását. „Akár hiszi, akár nem, a gumicukor például olyan a szervezetnek, mint a legjobb olaj a motornak. Rendszeres fogyasztása késlelteti a kopásokat. Mellette még rengeteg eszköz van, ami feledtetheti, hogy múlnak az évek. Ami egyébként nem baj, legalábbis ha szép emlékekkel szolgálnak. Márpedig nekem nincs okom a panaszra. Hála istennek.”
És le is kopogja…
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
