A neheze könnyebben megy

K É Z I L A B D A Két nap alatt hatalmasat fordult a világ a magyar válogatottal a horvátországi női kézilabda-világbajnokságon, s a szerdai vereség után, csütörtökön a szebbik arcát mutatva, örömjátékkal nyert az együttes. A szövetségi kapitánnyal, Mocsai Lajossal együtt leginkább csak bízhatunk abban, hogy vége a felhős napoknak.

Sütõ-Nagy Zsolt
2003. 12. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amíg szerdán a németektől elszenvedett hidegzuhany (27-30) után még a korai búcsú lehetősége is felmerült a női kézilabda-világbajnokságon, Csáktornyán, addig a csütörtök örömünnepet hozott. A szlovén válogatott 38-25-ös legyőzését követően pedig elérhető közelségbe került a továbbjutás, ami már ma realizálódhat, ha a csapat Kína (18 óra, Sport1) ellen is sikerrel zár, s a szlovénok nem tudnak javítani a dánok ellen.
A szerda este legnagyobb kérdése az volt, képes-e a kapitány maximális figyelemre sarkallni a játékosokat, hiszen Farkas Ágnes és Szrnka Hortenzia betegeskedése miatt szárnyaszegett lett az együttes. A kapitány jobb híján Ferling Bernadettet állította balátlövőbe, akinek ugyan nem ismeretlen ez a szerepkör, de eddig nem tőle rettegtek az ellenfelek. Csütörtök óta azonban átértékelhetik elképzeléseiket, mert Ferling olyan parádés játékkal rukkolt ki, hogy a szlovének azt sem tudták, jobbról vagy balról jön-e a pofon. Jobbátlövőként ugyanis ott volt, s az itt már megszokott vehemenciával szórta a gólokat Radulovics, akiről a kapitány csak szuperlatívuszokban beszélt:
– Fantasztikus az a tudatosság, ahogy a szülését követően napról napra felépítette a játékát Bojana – áradozott a góllövőlistát fölényesen, 35 találattal vezető dunaújvárosi klasszisról Mocsai Lajos. – Lelkesedése magával ragadó, a szlovének ellen a hajrában alig tudtam lehívni a pályáról, nehogy egy felesleges sérüléssel bármit is kockáztassunk.
A szerdai kudarcot követő esti beszélgetés tehát tökéletesen sikerült: minden játékos megértette, mekkora a tét, nem csupán az olimpiai szereplés, hanem a jövő decemberi Európa-bajnokság megalapozása is.
– Úgy érzem, nekünk akkor megy igazán, ha nehéz helyzetben vagyunk, s bár sok gólt lőttem, a lényeg, hogy az egész csapat jól játszott – értékelt tömören Ferling Bernadett, s ugyanezt a gondolatot a kapitány is hangsúlyozta.
– A magyar emberek egyik kiváló tulajdonsága a csapatra is igaz: ha baj van, mindenki képes a maximumra – fogalmazott Mocsai.
Ez persze kissé ijesztően is hangozhat, most ugyanis nincs baj, „csak” egyszerűen le kellene győzni Kínát, s akkor a továbbjutás már elérhető közelségbe kerül. A baj persze nem múlt el teljesen, továbbjutás esetén a vereséget valószínűleg magával viszi az együttes a középdöntőbe.
A csoportok állása. A csoport (Split):
1. Franciaország 6 pont, 2. Horvátország 4 (94-65), 3. Szerbia-Montenegró 4 (96-75), 4. Spanyolország 4 (85-80), 5. Brazília 0 (65-92), 6. Ausztrália 0 (43-112). B csoport (Porec): 1. Ausztria 6 (105-61), 2. Oroszország 6 (92-64), 3. Koreai Köztársaság 4,
4. Csehország 2, 5. Angola 0 (62-82), 6. Uruguay 0 (51-131). C csoport (Károlyváros):
1. Románia 5 (112-71), 2. Ukrajna 5 (91-72), 3. Norvégia 4 (101-68), 4. Japán 4 (84-81), 5. Tunézia 0 (64-90), 6. Argentína 0 (42-112). D csoport (Csáktornya): 1. Dánia 5 (73-61),
2. Németország 5 (80-75), 3. Magyarország 4 (108-80), 4. Szlovénia 4 (91-92), 5. Kína 0 (74-93), 6. Elefántcsontpart 0 (74-99).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.