A 2000. évi sporttörvény írta elő a Nemzeti Sportszövetség létrehozását, amelynek az egyik feladata a versenyzői engedélyek kiadása lett. A szövetségeknek ötszáz forintot kell fizetniük a sportolói kártyáért, amelyek előállításához az NSSZ technikai feltételeket is biztosít számukra. A Magyar Atlétikai Szövetség például nem kapkodta el, még csak folyamatban van a sportolói kártya bevezetése, amiért az atlétáknak 1000 forintot kell majd fizetniük.
– A sportolói kártyának előnye és hátránya is van – magyarázta Juhász Sándor, a MASZ versenyiroda vezetője. – Sportolók számára előnyös, mert ezer forintért kapnak egy alapbiztosítást és sok kedvezményt, amelyet a könyvvásárlástól kezdve a sportfelszerelés megvételéig igénybe vehetnek. Hátrányos viszont, hogy a kártyákat a sportorvosi igazolás miatt évente cserélni kell. Ráadásul az ifjúsági versenyzőknél a sportorvosi igazolást félévente kell megújítani.
A kormány által elfogadott új sporttörvény tervezet szerint a verseny engedélyek kiadásának joga visszaszáll a sportszövetségekre. Éppen ezért meglepő, hogy a Nemzeti Sportszövetség miért most indított kampányt a sportkártya népszerűsítésére, s miért költ erre a hírek szerint sok millió forintot?
Berényi János, az NSSZ elnöke elmondta, hogy mivel a sportági szövetségek nem informálták megfelelően a versenyzőiket a sportkártya előnyéről, ezért kezdték helyettük reklámozni a versenyengedélyeket, amelyekkel sok kedvezmény is jár. Az elnök határozottan cáfolta, hogy szövetségük milliókat költ reklámra, elmondása szerint az egész kampány néhány százezer forintba kerül majd. Véleménye szerint a reklámozás nem hiábavaló, mert ha az Országgyűlés elfogadja az új sporttörvényt, a kártya marad, csak a neve változik.
Sportolói regisztrációs kártyát kapnak a jelenlegi szolgáltatásokkal együtt a versenyzők, amelyeket a szövetségek kiegészítenek majd versenyzési engedéllyel. A Nemzeti Sportszövetség eddig 160 ezer kártyát adott ki, amelynek a száma jövőre 250 ezerre emelkedhet. Ez azonban nem jelent sokmilliós bevételt az NSSZ-nek, mert az ötszáz forintból háromszáz a biztosítás, s csak száz forint marad a szövetségnek. Berényi János szerint ez az új rendszer azért is nagyon kedvező, mert hiteles képet kaphatunk a sportolói létszámról.
A sportolói kártya nem vész el, csak átalakul
A Nemzeti Sportszövetség néhány hete kezdte el reklámozni a sportolói kártyát, amelynek a bevezetését a 2000. évi sporttörvény írta elő. A versenyengedélyek központosítása lassan valósult meg, s amire a rendszer összeállt, addigra a kormány által már elfogadott új sporttörvénytervezet a versenyengedélyek kiadását visszaadta a sportági szövetségeknek. Éppen ezért érthetetlen, hogy a Nemzeti Sportszövetség akkor miért indított kampányt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!