Ugyan a mai egyetlen Bajnokok Ligája futballmérkőzésén a török Galatasaray és az olasz Juventus csap össze, a helyszín nem Isztambul, de nem is Torino, hanem Dortmund. A német városban – nem véletlen egyébként, hogy ezen a semleges helyen játsszák a derbit, hiszen sok ezer török vendégmunkás éli mindennapjait errefelé – pótolják be az isztambuli robbantásos merényletek miatt egy héttel elhalasztott találkozót, amely inkább a Galata szempontjából nevezhető fontosnak.
Amúgy mindkét gárda rossz előjelekkel várja a találkozót: a törököknek a hétvégi bajnokin meglepetésre otthonukban csupán 2-2-re futotta a Malatyaspor ellen, míg a torinóiak szintén hazai pályán csúfos, 3-1-es vereséget szenvedtek az Arsenal elleni sokkból (Vieriék 5-1-re kaptak ki a BL-ben) ébredő Internazionalétól. Utóbbi egyébként a vezető helyükbe került, a Roma és a BL-címvédő Milan is egypontos előnyre tett szert velük szemben. Az erőltetett menet miatt Marcello Lippi vezetőedző ezúttal több klasszisának is pihenőt ad: a hírek szerint Del Piero, Thuram és Tacchinardi is legfeljebb a cserepadon foglal majd helyet.
Mint jeleztük, a Galatasaray szempontjából kulcsfontosságú a mérkőzés: csak úgy kerülhet a legjobb 16 közé, ha mindkét hátralévő mérkőzését megnyeri. Azaz, ha nem győz, akkor a spanyol Real Sociedad révén újabb biztos nyolcaddöntőse van a sorozatnak.
A program: D csoport: Galatasaray–Juventus (tv: Viasat3, 20.45, élő). Az állás: 1. Juventus 10 pont/4 mérkőzés, 2. Real Sociedad 8/5, 3. Olympiakosz 4/5, 4. Galatasaray 3/4.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
