Kiütéssel nyert a Sopron

K O S Á R L A B D A

2003. 12. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emelt fővel, ám szomorkásan buszozott haza Brno városából a pécsi társulat. Emelt fővel, mert a rendkívül erős cseh csapat otthonában tíz ponton belül tudott maradni, annak ellenére, hogy volt a partinak olyan időszaka, amikor már 17-tel járt előbbre a rivális, és szomorúan, mert hiába küzdött összeszorított fogakkal, kikapott. Márpedig a Rátgéber László irányította hölgykoszorú ritkán szokta vereséggel elhagyni a parkettet…
„Sajnos, ez a találkozó nem a taktikáról, nem is a technikáról, hanem az erőről szólt. A fizikai csata dominált, amiben alulmaradtunk. Persze, ez nem a véletlen műve, hiszen amíg mi vasárnap is Euroliga-szintű meccset vívtunk Szolnokon, addig a roppant gyenge cseh bajnokságban a Brno a második helyezettet verte több mint negyven ponttal” – értékelt a 87-78-as vereséget követően Rátgéber mester, aki az utolsó negyedben az eddig leginkább a kispadot koptató Fegyverneky, Szakács, Keller triót is harcba küldte. A fiatalság lendületet adott a Pécsnek, így sikerült tíz ponton belül maradni. Mindez azért lényeges, mert az első kör után 12-12 ponttal ez a két csapat vezeti a B csoportot, és 14. fordulóban a baranyai városban újra összecsapnak. Azt pedig tudjuk, odahaza a közönség révén „létszámfölényben” kosarazhatnak majd a visszavágni készülő Iványi Dalmáék…
Másik euroligás képviselőnk, az Orsi-Sopron Prágában, a Brno által kiütött Prága otthonában lépett fel – végig magabiztos, határozott játékkal, 87-57-re nyert. Natalia Hejková tanítványai így továbbra is versenyben vannak a továbbjutást érő első négy hely egyikéért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.