Eggyel előrébb
A magyar kajak-kenu válogatott utólag még egy-egy arany- és bronzérmet „szerzett” a Gainesville-ben rendezett szeptemberi vb-n, miután kiderült, hogy Szergej Uljegin, a kenu négyesben 200 m-en és 500 m-en első helyezett orosz csapat tagja tiltott szerrel élt. Miután
a B próba is pozitív eredményt hozott, a 200-on eredetileg második Malomsoki, Vasali, Kozmann, Kolonics egység arany-, míg az 500-on negyedik Hüttner, Fürdök, Pulai, Novák négyes bronzérmessé lépett elő. Erről a nemzetközi szövetség tájékoztatta a magyarokat. Ez egyben azt jelenti, hogy
a válogatott 10 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzéremmel zárt. (MTI)
Földindulás Győrben
Jelentős változások történtek az ETO FC Győr szakmai irányításában. Kiprich József vezetőedző közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal. Vele együtt segítői – Vincze, Ulbert és Simon Balla – is távoznak. Közös megegyezéssel bontottak szerződést a játékosok közül Miriutával, Herczeg és Kalina pedig szabadlistára került. Megválik az ETO Gjosevskitől, Jancetictől, Bajevskitől, Jovanovictól, s Aranitovictól. Klement Tibor ügyvezető a csapat gyenge szereplésével indokolta a változásokat. (MTI)
Még mindig a 6:3…
A legendás mérkőzés 50. évfordulója alkalmából több sportkönyv jelent meg. A sorban
a legújabb a 6:3 – az évszázad mérkőzése című. Az Aréna 2000 kiadó gondozásában megjelent mű a szerzőpáros, Margay Sándor és Török Péter szakértelmét dicséri.
A könyv szinte óráról órára követi végig az összecsapás előtti utolsó napokat. (MN)
Mikulás-futás
A Futapest Klub szervezésében december 6-án 10 órától kerül sor a városligeti Mikulás-futásra. A két gyerekkategóriában, valamint a családi viadalon indulóknak 2,5 km-t kell teljesíteniük, a felnőttekre 6 kilométer vár. (MTI)
Földi díszpolgár lett
Tatabánya díszpolgára lett Földi Imre, a világhírű súlyemelő.
A nevével gravírozott aranygyűrűt tegnap vehette át. Földi a világon egyedüli súlyemelőként 5 olimpián vett részt, amelyeken 1 arany- és 2 ezüstérmet szerzett. (MTI)
Búcsúzó sztárcsapatok
A Manchester United és a Liverpool is kiesett az angol labdarúgó Ligakupából. Liverpool– Bolton 2-3, West Bromwich– Manchester 2-0. (MTI)
Elfogyott a türelem
Menesztették Huub Stevenst, a Hertha BSC futballcsapatának vezetőedzőjét. A közvetlen ok, hogy Király és Dárdai együttese szerdán a Werder Brementől elszenvedett 6-1-es vereséggel búcsúzott a Német Kupa nyolcaddöntőjében. (MTI)
Debreceni győzelem
A kosárlabda férfi Európa-kupában: Debreceni Vadkakasok– Fribourg (svájci) 99-86. (MTI)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
