Drámai vízi csaták az olimpiai indulásért

K a j a k - k e n u A magyar kajak-kenu sport erejét bizonyítja, hogy minden előzetes várakozást felülmúló, drámai csatákban sem dőlt el a hét végi országos bajnokságon négy versenyszámban, hogy ki képviselheti a magyar színeket az athéni olimpián. Női egyesben a szerb származású Janics Natasa másodszor is megelőzte a világbajnok Kovács Katalint, majd egy óra múlva a riválisok kettesben rajtoltak, s megverték az Európa-bajnok Paksy, Benedek és a világbajnok Szabó, Bóta kettőst, így várhatóan a pénteki szétlövésen dől el, melyik páros indulhat az olimpián.

Salánki Miklós
2004. 06. 14. 19:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint tíz perce a célba ért a női kajak egyes mezőnye, de még nem hirdettek végeredményt a szegedi Maty-éri pályán. A partról nézve úgy látszott, hogy 200 méterrel a cél előtt Kovács Katalin átvette a vezetést, visszavág Janics Natasának az első válogatón elszenvedett vereségért, és helyreáll a kajakvilág rendje, vagyis a világbajnok indulhat egyesben az olimpián. Négyszáznál azonban Janics beérte Kovácsot, s a fergeteges hajrá után berúgta a célba a hajóját, s mintha minimális különbséggel ő nyert volna. Ezt a feltételezést aztán a célfotó is megerősítette, Janics tizenegy század másodperccel legyőzte Kovácsot, aki érthetően rendkívül csalódott volt, hiszen a tizenkétszeres világbajnok pályafutásának csúcsa lehetett volna az olimpiai elsőség egyesben.
A győztes és a legyőzött az eredményhirdetéskor találkozott. Egy pillanatra megmerevedett a levegő, s ha nem is borultak egymás nyakába, de a szokásos puszi bizonyította, szent a béke. S hogy Kovács nem csupán eredményes, de vérbeli profi sportoló is, azt ismételten bizonyította, mert pályafutása talán legfájóbb veresége után egy órával Janiccsal párosban egy hajóhosszal megverték azt a Pasky, Benedek kettőst: amely szintén egy hajóval előzte a három éve világbajnokságon veretlen Szabó, Bóta duót. Feladva ezzel a leckét a szakvezetésnek, mert az elnökség által elfogadott válogatási elvek szerint, ha Janics egyesben indul az olimpián, akkor egy óra múlva kettesben nem indulhat.
– Nem tudom mi lesz – tárta szét a karját Paksy Tímea, aki Benedek Dalmával megnyerte az első válogatót, utána az Európa-bajnokságot, mégis bizonytalan, hogy indulhatnak-e az olimpián. Az elmúlt három évben kiemelkedően sikeres női szakágban kialakult ellentmondásos helyzetet jól jellemezte, hogy a világbajnok Kovács, Szabó, Bóta, Viski összeállítású négyes fölényes győzelme után akár boldogan is állhatott volna a dobogón, a világverő magyar lányok azonban nagyon, nagyon szomorúak voltak. Edzőjük, Fábiánné Rozsnyói Katalin elmondta, hogy mindegyik tanítványát egyforma odafigyeléssel készítette fel a válogatóra. Határozott véleménye, hogy minden számban a legjobb hazai egységnek kellene indulnia az olimpián. A Kovács, Janics kettős számára nem jelentene problémát, hogy az egyes és a kettes között csak egy óra különbség lesz, mert az olimpián a két rajt között nem rendeznek eredményhirdetést, ráadásul Kovács pihenten rajtolhatna.
Végre egy boldog győztest is láthattunk: a Démász-Szeged kenusát, Vajda Attilát, aki meglepetésre legyőzte 1000 méteren klubtársát, Joób Mártont, az első válogató győztesét, akivel 2000-ben párosban ifjúsági világbajnokok voltak.
– A parton barátok vagyunk, a vízen viszont riválisok – magyarázta Vajda, aki az első válogatón a döntőbe sem került be. – A taktikám az volt, hogy nyolcszáz méterig ne engedjem el Marcit, aztán mindent bele. Elsőségemmel kiharcoltam, hogy versenyben lehessek az olimpiai kiküldetésért. Remélem, a pénteki szétlövésen is sikerül győznöm.
A rövidebb, ötszáz méteres távon Joóbnak sikerült visszavágnia Vajdának, s mivel az első válogatón győztes Kolonics nem indult, így a szegedi kenus szerepelhet Athénban. A Benkő Zoltán, Beé István kajak kettős az első meglepetést azzal szerezte, hogy ezer méteren megverte az esélyesebb Kökény, Kucsera és a Siebel, Bauer párost. Ezt ötszáz méteren tovább fokozta, amikor hatalmas, szoros küzdelemben elsőként ért célba az olimpiai bajnok Kammerer, Strocz páros előtt, akiknek így szintén pótvizsgáznia kell.

A 2. olimpai válogató. Kajak. Nők. 500 m. K1: 1. Janics Natasa (Démász-Szeged) 1:45.747, 2. Kovács Katalin (MTK) 1.45.861, K2: 1. Kovács K., Janics (MTK, Démász-Szeged) 1:37.351, 2. Paksy, Benedek (MTK, Dunaferr) 1:39.403, 3. Szabó, Bóta (Tiszaújváros) 1:40.441. Férfiak. 500 m. K2: 1. Benkő Zoltán, Beé István (Győr, Domino-Honvéd) 1:27.241, 2. Kammerer, Storcz (Győr, Démász-Szeged) 1:27.523. 1000 m. K2: 1. Benkő, Beé 3:07.910 2. Kökény, Kucser (Domino-Honvéd, MTK) 3:10.850, 3. Siebel, Bauer (Csepel, Mezőgép KGF) 3:11.834. Kenu. 500 m. C1: 1. Joób Márton (Démász-Szeged) 1:49.621, 2. Vajda (Démász-Szeged) 1:49.825. 1000 m. C1: 1. Vajda 3:45.465, 2. Joób 3:49.197.



Értelem és érzelem. Legjobb versenyzőink nem könnyítették meg Angyal Zoltán (képünkön) szövetségi kapitány dolgát, hiszen elvileg az is előfordulhatott volna, hogy a május közepi Európa-bajnokságon már befejeződik a válogatás a tizenkét olimpiai versenyszámban Athénra. Kevesen gondoltak arra, hogy a két válogató után négy szétlövés is lesz. A válogatással kapcsolatban Angyal Zoltán elmondta: „A gondok ellenére nem lehetek elégedetlen, mert a kérdéses versenyszámokban az első válogatót nyerőknél még jobb teljesítményt láthattunk. Kenu egyesben a kiküldetésre esélyes Joób Mártont biztosan legyőzte Vajda Attila, s majd a szétlövésen dől el, melyikük rajtolhat Athénban. Őszintén be kell vallanom, nagyon sajnálom Kovács Katit, az elmúlt időszak legeredményesebb kajakosát, akinek sokan már előre odaadták volna az olimpiai aranyérmet. Aztán nagy meglepetésre a huszonkét éves Janics Natasa mindkét válogatón legyőzte. A nőknél a Kovács, Janics kettős sikeres tovább bonyolítja a válogatást. Olyannyira, hogy még át kell gondolnom, milyen javaslatot tegyek az elnökségnek. Az elfogadott válogatási elvek szerint ugyanis az egyesben induló versenyző nem rajtolhat párosban, mert a két versenyszám között mindössze egy óra a különbség. Elgondolkoztató viszont, hogy itt a bajnokságon az olimpiai indulásért csatázó Janics és Kovács egy óra múlva egy hajóhosszal legyőzte a Paksy, Benedek kettőst, kettővel pedig a világbajnok, Szabó, Bóta párost. Ha az elnökség a szakmai bizottság javaslatát elfogadja, akkor a két válogatót nyerő páros között szétlövés lesz. Ha marad a jelenlegi szabály, akkor Paksyék rajtolhatnak az olimpián. Sokan kritizálják ezt a hagyományos válogatási rendszert, amely viszont eddig eredményes volt, hiszen évek óta a magyar válogatott a legeredményesebb a világversenyeken. Remélem így lesz az olimpián is.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.