Csupán az a kérdés, mennyit változtat az erőviszonyokon a plusz nyolc percnyi játék, a négyszer kilenc perces menetek, a hosz-szabb szünetek (például a második és harmadik felvonás közti tízperces „lemerevedési” pauza), a dupla annyi feszültség. A hadvezér, Faragó Tamás azt mondja, nagy hajtás lesz: „Nőkről van szó, nem taktikáznak, mint a férfiak, akik – megnéztem a magyar–szerb férfimeccsen – okosan takarékoskodtak az erejükkel. Érdekes lesz, magam is kíváncsian várom, hogy és meddig bírják majd a játékosok. Mindenesetre tizennégyen leszünk, a cserék azonos értékűek a kezdőkkel.”
A kapitány meg is nevezte a Világliga-keretet, azaz, ahogy ő fogalmaz: „Ők maguk jelölték ki az utazó csapatot. Miután Tiba Zsuzsanna és Sipos Edit nem tudta megúszni az előírt szintidőt, s miután Benkő Tímea műtétje után továbbra sem tud százszázalékos edzésmunkát végezni, minden eldőlt.”
Az első alkalom, hogy fennakad valaki a rostán, hogy a montreali bajnok által csak szakmai minimumnak hívott teszt nem teljesítése miatt marad ki a csapatból. Adódik a kérdés: vajon az olimpia közelsége miatt a drákói szigor?
„Szó sincs szigorról. A szakmai minimum labdatechnika, lábtempó, kondicionális és elméleti gyakorlatok összessége. Alapvető követelmény, hogy ezt bármikor teljesíteni tudja egy válogatott játékos, különben egyfajta tiszteletlenséget követ el. Amúgy ravasz a teszt, nem tagadom: egész évben edzeni kell azért, hogy sikerüljön. Magyarán hamar kibukik, kik is azok, akik kilógtak a sorból a bajnoki szezon közben” – magyarázza Faragó Tamás, aki elárulja: évről évre magasabb követelményrendszer jellemezte ezt a szakmai minimumot. Kollégájával, Györe Lajossal szándékosan az olimpia előtti időszakra ütemezték a csúcsot. Könnyen kitalálható, hogy miért.
Az alábbiakban olvasható keret érdekessége, hogy három kapus, valamint Tomaskovics Eszter révén egy kevesebb mint 17 esztendős, felnőtt világversenyen még soha nem járt lány is található benne. Az első számú kapus, a világ egyik legjobbjának tartott Sós Ildikó combizomhúzódása ugyan jelentősen javult, ám kockáztatni nem akar a kapitány, mégiscsak egy felmérő tornának tekinthető a Világliga. „És legalább a másik két játékost élesben nézhetem meg – teszi hozzá a mester, aki Tomaskovics beválogatását is megindokolja. – Eszter fejlődése töretlen, kétségkívül a jövő embere, már ott tart, hogy most is teljes jogú tagja a keretnek. Új arc, akár meglepetésember is lehet.”
A szakvezető szavain is érezhető, nagy elánnal vetette bele magát a munkába, feltett szándéka, hogy Athénban nagyot szóljon az általa vezetett társaság, a szerinte (is) a megérdemeltnél jóval kisebb figyelmet kapó csapat. A múlt heti sajtótájékoztatón nem kis malíciával utalt a média általános érdektelenségére, ezúttal viszont konkrétabban fogalmazott: „Én csak azt várnám a médiától, hogy amilyen lelkesedéssel drukkol az olimpiai sikerért, olyan lelkesedéssel foglalkozzon velünk.”
Mindazonáltal ő is egyetért azzal, hogy a női vízilabda menedzselése hagy némi kívánnivalót maga után.
Az Egyesült Államokban (és Ausztráliában, Hollandiában vagy éppen Olaszországban) ezzel nincs gond, így minden bizonnyal remek hangulatban zajlanak majd a Világliga-meccsek. Faragó Tamás nem kis népszerűségnek örvend arrafelé, ezért is várja a nagy utazást. „Utoljára a Bush-kormány előtt jártam Amerikában, úgyhogy kíváncsi vagyok – jegyzi meg viccesen, majd egy rövid történetet mesél el.
– Amikor gyerek voltam, az uszodában Felkai »Róka« mindig hangsúlyozta: Az »ami«, az ami… Én is ezt mondogatom a lányoknak.”
Világliga. Nők, Long Beach. A csoport: Egyesült Államok, Görögország, Oroszország, Kazahsztán. B csoport: Ausztrália, Magyarország, Olaszország, Kanada. A magyar válogatott: Horváth Patrícia, Sós Ildikó, Tóth II Andrea (kapusok), Drávucz Rita, Györe Anett, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercédesz, Szremkó Krisztina, Tomaskovics Eszter, Valkay Ágnes, Valkay Erzsébet, Zantleitner Krisztina.
